Kislánykora óta kedves foglalatossága a fafaragás

facebook megosztás

Kelendőek a kézzel készített, faragott használati eszközök. A kiskanizsai Tiszai Ferencnével és portékájával az őszi Kultúr Korzón is lehetett találkozni, ahol szinte mindent megvettek tőle.

Tiszai Ferencné egészen fiatalon, gyerekkorában ismerkedett meg a fafaragással édesapjának köszönhetően, aki kapanyeleket, különböző eszközöket készített. A faragás végigkísérte az életét, ma is ez a kedvenc elfoglaltsága. A korzón sokan rácsodálkoztak, hogy saját maga készíti a fakanalakat, különböző, leginkább konyhai használati eszközöket. 

 – Az is inspirált engem, mikor bejelentették, hogy az egyszer használatos műanyag kanalakból nem lesz már gyártás. Gondoltam, miért ne készíthetnék én ilyeneket? Azt megelőzően csak nagyobb tárgyakat faragtam, teknőket, tálakat. Érdekes módon mindenki pont ellenkezőleg csinálja, a kicsitől kezdik, úgy készítenek nagyobbat és nagyobbat. Én pont fordítva, most ezeket faragom, amiket fűszerkanálként is lehet használni – mondta el Tiszai Ferencné.

V.A.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.