Koronavírus - Fókuszban az Szuperkupa-mérkőzés

facebook megosztás

A legszigorúbb egészségügyi rendszabályok mellett fog zajlani a ma esti európai Szuperkupa-mérkőzés – hangsúlyozta Lakatos Tibor rendőr ezredes. Az Operatív Törzs csütörtöki tájékoztatóján szó volt arról is, hogy az új fertőzöttek száma most már több mint 7 napja 700 és 1000 fő körül stagnál, ez pedig magas a tavaszi hullám adataihoz képest.  

Komoly politikai vitát váltott ki az elmúlt hetekben, hogy a Bayern München - Sevilla mérkőzésen 20 ezer néző jelen lehet a Puskás Arénában. Mint az ma kiderült, legnagyobb részben magyarok vásároltak jegyet, mintegy 1500 német, és még kevesebb spanyol szurkoló érkezik a fővárosba. A külföldi drukkereket a rendőrség együtt tartja, a labdarúgókat, stábtagokat pedig már tesztelték és mindkét gárdához kirendeltek egy-egy rendőrségi kapcsolattartót.

– Nem csak a csapattagok, hanem a csapatokhoz tartozó technikai személyzet tagjai, edzők, s a kiszolgáló személyzet is átesett nagyon komoly szűrésen. Őket az Európai Labdarúgó Szövetség egy buborékban tartja egész addig, amíg Magyarországon tartózkodnak. Nem érintkezhetnek olyan személyekkel, akiknek nincsen negatív teszteredményük. S folyamatosan figyelemmel kísérik az egészségügyi állapotukat is - mondta Lakatos Tibor rendőr ezredes.

A legfrissebb adatokkal kapcsolatban Müller Cecília elmondta: 750 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést. Meghalt hét beteg, köztük volt egy 40 éves személy is.

– Nem gyakran, viszonylag ritkán, de valóban előfordul az, hogy valamilyen súlyos alapbetegséggel küszködő, fiatal honfitársunkat is elveszítünk. Olyan is előfordul, de nagyon kis számban, akiknél nem detektálunk, azonosítunk alapbetegséget, mégis súlyos formában zajlik le a betegség - árulta el Müller Cecília  országos tisztifőorvos.

Újságírói kérdésre Müller Cecília hangsúlyozta: influenzaoltás előtt orvosi vizsgálat szükséges, de az oltást jelen helyzetben is javasolja, hiszen így legalább az egyik betegséget ki lehet védeni.

- Influenzajárvány minden évben van, tehát szezonális betegség. S akkor is oltunk, akkor sem tudjuk, hogy esetleg már lappangási időben van-e valaki. Amennyiben már megfertőződött az érintett, s ezt követően történik az oltás, még akkor is valamilyen immunválaszt kivált a szervezetben a védőoltás beadása, s jellemzően enyhébben zajlik le a betegség - tette hozzá Müller Cecília országos tisztifőorvos.   

Több fehérvári óvodában megtiltották a kicsiknek a fogmosást, ezzel kapcsolatban az országos tisztifőorvos azt kérte a pedagógusoktól, hogy a gyerekek most se hanyagolják a fogmosást, csak a torlódást próbálják meg elkerülni.

M-B.Gy.

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.