Lett türelme az eredményekhez – Arany Érdemérmet vehetett át Sári Nándor

facebook megosztás

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség múlt pénteki közgyűlésén több évtizedes sikeres edzői tevékenységének elismeréseként a sportág legmagasabb kitüntetését, Arany Érdemérmet vehetett át Sári Nándor. A tréner irányításával olyan klasszisok nyertek olimpiai bajnoki címet, mint például Storcz Botond, Kammerer Zoltán, Horváth Gábor és Vereckei Ákos. 

Szombaton reggel már a nagykanizsai Csónakázó-tó igencsak kicsinosított kajakos bázisán találkozunk a mesteredzővel.

– Az első hétvége, hogy ilyen kitüntetés birtokosa, mit is jelent ez tulajdonképpen? – fordulunk interjúalanyunkhoz.

– Nézze, ez egyfajta életműdíj, amúgy persze, örülök neki, de azt hiszem, azért nem az éjjeliszekrényemen lesz – fogalmaz a 63 esztendős kajak-kenu szakember.

 – Későn értünk haza a szövetségi közgyűlésről, ráadásul kollégáim még meg is tréfáltak. Úgy volt, hazafelé megállunk valahol, erre nagy meglepetésemre egy elegáns étteremben kötöttünk ki a környéken. Persze visszatérve az eredeti felvetéshez, elhiszi, hogy legalább annyira örülök annak, hogy máris hét új növedékkel gyarapodtunk?

A Plastex Kanizsa Kajak-Kenu Klub telephelyén reggel 9 óra előtt az őszi napsugarak már a hajóház falait pásztázzák. A kajakos ifjak javában nyüzsögnek, bemelegítenek. Hétvége lévén a helyzet náluk igazán hétköznapi: a versenyek között sem lehet lazítani. Vagy mégis?

– A serdülő és ifjúsági országos után adtunk négy nap szünetet Kálovics Adéléknak, most pedig 2000 méteren lemérjük, hol is tartanak – folytatta Sári Nándor.

– Amúgy a társaság most két részre osztott, hiszen a legutóbbi ob-sokkal a már említett távon mérünk, míg a többiek, versenyekre készülődvén úgymond pályát mennek. Délelőtt, majd délután is ez lesz a penzum.

Visszatérünk azonban még a díjra, no meg hirtelen a kanizsai foci témája is előkerül…

– Tudja, sok volt a szalon-gratuláció, alighanem sokan tudják, miről beszélek, de az igazi egy kulcsmondat volt, ami úgy hangzott - akár - a mostani helyzetre vonatkoztatva: volt és van türelmed kivárni… Ezt nem a kitüntetésemre értették, hanem arra, hogy itt Kanizsán képes voltam a fiatalokkal újrakezdeni, és jelenleg már jönnek az eredmények is. Hét éve, hogy elkezdtük, de ezt nem csupán a szakmai oldalra értem, hanem az infrastrukturális fejlesztésekre is. Elhiszi, hogy gyakorlatilag ez a legfontosabb az eredményekhez, hogy nyugodt és jó munka folyhasson? De hogy ne csak erről beszéljek, tényleg, mikor is lesz a Kanizsa Egerszegiek elleni futballmeccse? Még lehet, ki is érek délután…


Kiskó Réka (balról), Decsi Dorina és Kálovics Adél nap mint nap alaposan rákészül a vizes edzésre

Eközben a négy, egyébként már rutinosnak mondható növendéke, Decsi Dorina, Kálovics Adél, Kiskó Réka, illetve Kurucz Levente lenyomja a kétezres távot. – Na figyeljetek, látjuk az eredményeket a négy nap leállás után, így azt is, hogy honnan kell visszajönnünk. Nem vészes, de azért lesz feladatunk a szegedi edzőtáborban az olimpiai reménységek versenyéig.


Kurucz Levente a parti bemelegítés után immár kajakjával a Csó-tó vízére igyekszik

Mindebből megtudjuk: kell időnként a kajak-kenuban is a leállás.

– Pszichés, mentális szerepe van. Nem is fizikálisan, hanem sokszor fejben kell bírni azt, hogy már az utánpótlás versenyeken is nagyon sok futamot mennek, amíg egy bajnokság lezajlik adott helyszínen. Mint ahogy annak is pszichológiai jelentősége van, hogy megérkezünk, rákészülünk, aztán adott pillanatban megérkeznek a tophajóink, az ellenfelek meg sokszor csak bámulnak.

Itt tartunk, amikor feltűnik a mesteredző jobb keze, Bednyák Boglárka.


Bednyák Boglárka edzőre is mind több komoly feladat jut a kanizsai kajak-kenu egyesületnél (Fotók: Polgár László)

– Beszállok a motorosba és bemegyek a gyerekekkel lapátolni, kérlek, figyelj addig itt a kicsikre, akik most jöttek – mondja az ifjú edzőhölgy, aki azért nem kimondottan örül annak, hogy a vízre szállását fotóznánk.

– Nándival inkább folytassátok a beszélgetést.

A tréner pedig figyel a legkisebbekre, emellett meg persze ismét elemez, latolgat.

– Bízom valamennyi egységünkben az olimpiai reménységek versenyén. Mivel idén az utánpótlásversenyek jó része elmaradt, egyfajta burkolt világbajnokság is lesz Szegeden, csak a tengerentúliak nem jönnek.

Arra a kérdésre, hogy a jelenlegi, lassan már több mint reménységeknek tekinthető sportolóit vinnék-e más klubok, válasza: éppen ellenkezőleg, Nagykanizsára jelentkeznek be, hogy hoznának másokat is szívesen. Mint már leírtuk, a három ismerős dél-zalai mellett már Decsi Dorina nevét is említhetjük. Ő a dunaújvárosi egyesülettől érkezett a Csónakázó-tóhoz néhány hónapja, de Kálovics Adéllal máris felnőtt K2 1000 méteren negyedik helyet mentek. Úgy tűnik tehát, Sári Nándor eltökélt és van türelme tényleg kivárni a felnőtt eredményeket.

Polgár László

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.