Máris van egy extra-győzelmük

facebook megosztás

A 2012-13-as szezon után a Kanizsa Sörgyár SE női asztalitenisz-együttese ismét az Extraligában szerepelhet, s már nyitotta is bajnoki szezonját.

- Hosszas próbálkozás után egyesületünk újra indíthatja női asztalitenisz csapatát az Extraligában, így hét idényt követően újra az első osztályban fog szerepelni – mondta el Jakabfi Imre, a KSSE vezetője. – Az új bajnokságban egy helyszínen több fordulót bonyolítanak le, mi pedig igyekszünk az NB I-ben remeklő játékosainkkal szerepelni. Fontos volt, hogy Mátrai Alexandrát és Végh Zsuzsannát meg tudtuk tartani más kérők elöl, leigazoltuk viszont Turner Andreát, a Portugáliában élő román Arina Dora Singeorzant, valamint a szerb reménység Radmila Tominjakot.


A KSSE női asztaliteniszezői máris elkönyvelhettek egy sikert az Extraligában

Amint azt már ismert, a kanizsaiak mellett az elmúlt szezonbeli bajnok Budaörsi SC, a második Erdért SE, a bronzérmes Kecskeméti Spartacus, a Kiskunmajsa, a Nyíregyháza, az Orosháza, és a Szekszárd küzdhet a minél előkelőbb helyezésekért.

- Az igazolások alapján a mezőny bombaerős, az utóbbi évek legerősebb Extraligája várható – folytatta Jakabfi. - Ebben a remek színvonalú ligában igyekszünk minél jobban szerepelni úgy, hogy a legutóbbi hétvégén a fővárosban a Budaörssel, az Orosházával, az Erdérttel, valamint a Kecskeméttel játszhattunk.

Nos, a nagykanizsaiak a bajnok Budaörstől ugyan 6:1-re kiakptak, utána viszont a PET-BAU ASE Orosháza I ellen 6:4-re nyertek. A Budapesti Erdért SE – KSSE meccsen 6:1 lett a fővárosiak javára és ez az eredmény született a Kecskemét – Kanizsa meccsen is.

P.L.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.