Még mézontófűmézet is vásárolhatnak a látogatók a felsőrajki termelői piacon

Az érdeklődők a környékbeli kereskedők portékái közül válogathattak a helyi vásáron.

A piacot minden hónap utolsó szombatján tartják. A kezdeményezést a helyi önkormányzat is támogatja.

– A felsőrajki önkormányzat a 2012 óta működő piacát abban segíti, hogy helyszínt biztosít, valamint szórólapot osztva népszerűsíti és tájékoztatja az embereket, hogy mikor van a termelői vásár. Általában minden hónap utolsó szombatján – említette Molnár Mária, a település alpolgármestere. 

Többnyire 8-10 kereskedő várja az érdeklődőket. Az árusok a környező településekről érkeznek Felsőrajkra.

– Akik most itt jelen vannak, ők élelmiszert, valamint helyi termelők által, 40 kilométeren belül előállított termékeket kínálnak. Kézműves piacunk is van. Ők is a környékből érkeztek – fogalmazott Csikós Dóra, a Közép-Zala Gyöngyszemei Vidékfejlesztési Egyesület munkaszervezet vezetője. 


Bakonyi Anita a kezdetekről árul a felsőrajki piacon (Fotó: Horváth Zoltán)

Bakonyi Anita és családja 14 éve foglalkozik méztermeléssel. Áruikat már 8 éve a felsőrajki piacon is megtalálhatják az érdeklődők.

– Mi vándorlunk is a méhekkel, tehát így sokkal több fajta mézet tudunk gyűjteni, úgyhogy nem csak, ami a környéken jellemző, a repce az akác vagy a hársvirág méze, hanem napraforgó, mézontófűmézet - (facéliaméz) - is tudunk kínálni a vevőknek. 


A legfiatalabb generáció tagjainak is vásárolhatunk ajándékot Felsőrajkon (Fotó: Horváth Zoltán)

Budavári Klára Hahótról érkezett, és szintén a piac megnyitása óta árul Felsőrajkon. Ő kézműves portékákkal, horgolt és gyöngy termékekkel foglalkozik.

– 100 százalék pamutfonalból készül. 40 fokon mosható és antiallergén tömőanyaggal van bélelve, hogy a gyermekek részére is használható legyen. Többségében azokat keresik, amik a gyerkőcök számára készülnek. 

A település lakói minden évben megünneplik a piac születésnapját, ez azonban idén a koronavírus miatt elmaradt.

G.D.