Megérte várni rá

facebook megosztás

Végre elkezdhette idényét a Nagykanizsai Futsal Club NB II-es futsalegyüttese, s rögtön az Újpesti TE látogatott hozzá a bajnokság harmadik fordulójában.

Nagykanizsai Futsal Club - UTE 3-0 (1-0)

NB II Nyugati csoport futsal-mérkőzés, 3. forduló. Nagykanizsa, zárt kapuk mögött. Vezette: Hartung (Maml, Pekoli). G.: Kollár (14.), Fujsz R. (40., 40.)

Nagykanizsa: Szakmeiszter Á. - Horváth E., Bogyó, Kollár P., Szakmeiszter J. Csere: Simon M., Pataky, Csavari, Horváth M., Fujsz R. Vezetőedző: Bagó Gábor.


Joggal örülhettek a kanizsai futsalosok, végre játszhattak, ráadásul győztes meccsel nyitottak

Már az idei szezon kezdete sem volt egyszerű a kanizsaiak számára, hiszen a járványügyi helyzet miatt az első két fordulóból halasztani kellett a meccseiket. Az NFC hazai találkozóinak otthont adó csarnokuk ráadásul oktatási intézményhez tartozik, így még hatványozottabb az óvatosság, s amikor egyenesbe került, hogy végül az UTE elleni találkozó megrendezésre kerülhet, akkor is szabott volt például a jelenlévők létszáma mindkét oldal részéről. Ez összesen durván 30 főt jelentett információnk szerint, amiben a kiszolgáló személyzet is benne foglaltatott. Ezúttal tehát a jól megszokott hangulattal nem számolhattak Kollár Péterék, ugyanakkor a az első félidő felén túl a hazaiak megszerezték a vezetést. Azt követően talán a taktika dominált, illetve a vendégek is igyekezhettek, viszont a mérkőzés utolsó pillanataira így maradhatott még két gól a vendéglátók részéről. Az NFC kezdése tehát háromgólos győzelmet hozott.

- Az első meccs mindig nehéz egy bajnokságban, főleg úgy, hogy most a szurkolóink sem tudtak a helyszínen segíteni nekünk – fogalmazott a meccset követően Bagó Gábor edző. - Ennek ellenére nagyon örültünk, hogy végre eltudtuk kezdeni a bajnokságot. A játékunk még nem volt az igazi, de mindenki nagy erőbedobással és koncentráltan játszott. A keret kicsit átalakulóban van, az új játékosainknak - akik pályára léptek - még kicsit szokatlan volt ez a sport, de lehetett érezni rajtuk, hogy nagyon akarnak. Örülünk a győzelemnek, viszont a helyén kezeljük ezt a sikert is.

P.L.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.