Meghosszabbítják a Csömödéri Állami Erdei Vasút vonalát

facebook megosztás

Folyamatban van a Csömödéri Állami Erdei Vasút kistolmácsi vonalának meghosszabbítása – a projekt részleteiről pénteken tartottak sajtótájékoztatót. A fejlesztés - a jelenlegi tervek szerint - 2021 májusáig készül el.  

A Mura Nemzeti Program részeként ezerméteres pályahosszabbítással bővül a Csömödér-Kistolmács szakasz. A fejlesztés az ide érkező turisták nagy örömére szolgálhat, hiszen így jövő nyáron már lehetőség lesz kisvasúttal elérni a kistolmácsi vendéglátóhelyeket és a tavat. 

– Az ötlet az abból adódott, hogy egyrészt logikussá tegyük azt a menettéri lehetőséget, miszerint a jelenlegi végállomást hozzuk be a község területére, hiszen az ide érkező turistáknak itt részben közúton, részben egy gyalogos úton kellett ezer métert ahhoz gyalogolni, hogy bejussanak úgy az itteni vendéglátó egységekbe, mint a fürdő- és horgásztóhoz. Ez egy lényeges elem volt – mondta Rosta Gyula, a Zalaerdő Zrt. vezérigazgatója.  

Pulai Gergely projektvezető a fejlesztés kivitelezési részleteiről számolt be.

– Itt nagyságrendileg - a mögöttünk látható részen - egy kilométerrel fog a kistolmácsi végállomás közelebb kerülni a településhez. A szakasz végén egy kiemelt peronról és egy 125 méter hosszú burkolt járdáról lehet majd eljutni egészen idáig a parkolóig – mondta el a részleteket Pulai Gergely, a Vasútépítők Kft. projektvezetője.

Az előkészítési feladatok már elkezdődtek, így a következő hetekben elindulhatnak az alépítményi munkák. Amennyiben az őszi időjárás engedi, és megfelelő ütemben haladhatnak a szakemberek, jövő év májusában adják át az új szakaszt.

H.R.

(Borítókép: Kanizsa TV)  

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.