Megnyílt „A szocializmus gyermekei” című kiállítás

facebook megosztás

A helyi vonatkozású tárlat a gyermekek, tinédzserek szemén keresztül mutatja be a szocializmus korszakát.

Mikó-Baráth Franciska, a múzeum történészének, a kiállítás kurátorának kutatómunkája Nagykanizsa és környékének a szocializmus időszakában felnövő nemzedékét veszi górcső alá. A látogatók a tárlaton találkozhatnak a gyermeknevelés különböző színtereivel, a családtól egészen az intézményesült formákig, valamint a korabeli szórakozási lehetőségeket is bemutatja a tegnap délután megnyitott kiállítás. 

– A szocializmus gyermekei című időszaki kiállításunkban igyekeztünk bemutatni a mindennapi életnek azon színtereit, amelyek a csecsemőkortól a tinédzserkorig a gyerekek életét befolyásolta és meghatározta a szocializmus időszakában. A folyosón bemutatásra kerül a családszerkezet átalakulása, illetve a gyerekeknek a családban felértékelődött szerepe, valamint a nők munkába állása, ezeket tablókon jelenítettük meg – nyilatkozta Mikó-Baráth Franciska, a Thúry György Múzeum történész-muzeológusa.

A múzeum saját gyűjteményéhez nagyon sok kanizsai lakos is ajándékozott bútorokat vagy használati tárgyakat, így még színesebbé válhatott az új tárlat.

– Ennek a kiállításnak is az a célja, ami a múzeumnak egyben a küldetése is, hogy Nagykanizsa közösségével együtt éljük meg azokat a pillanatokat, amelyek a múzeumba tárgyi anyagként bekerülve bezárásra kerülnek és később kiállításként megtekinthetők. Az alapgyűjtésünk kiegészült egy olyan gyűjtéssel is, melyet meghirdettünk és nagyon-nagyon sok kanizsai hozott emléket ehhez a kiállításhoz – tette hozzá Száraz Csilla, a Thúry György Múzeum igazgatója.

Káli Csaba, a Magyar Nemzeti Levéltár Zala Megyei Levéltárának igazgatóhelyettese megnyitó beszédében elmondta, hogy a szocializmus időszakában is központi szerepe volt a gyermeki ártatlanságnak, amit a politika is igyekezett kihasználni.

– Az ártatlanság, a védtelenség szimbóluma, Rákosi Mátyás ismert mondását idézve: „Legdrágább kincsünk a gyermek.”. Törekedtek arra, hogy a társadalmuk tagjait megvédjék és a társadalom legkiszolgáltatottabb, legvédtelenebb tagjai a gyermekek voltak – mondta el Káli Csaba, az MNL Zala Megyei Levéltár igazgatóhelyettese.

A mintegy 40 éves korszakot átfogó szakmai anyag a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával jött létre. A múzeum dolgozói a kiállításhoz kapcsolódó foglalkozásokat is kidolgoztak óvodások, általános iskolások, valamint középiskolások számára.

K.V.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.