Micsoda pénteki döntők!

Huszonkét ország kajak-kenusainak részvételével rendezik meg Szegeden az Olimpiai Reménységek versenyét, melyen a magyar utánpótlás válogatott csapatok tagjaiként kanizsaiak is szelik a Maty-ér vízét.

A Plastex Kanizsa Kajak-Kenu Klub ifjú kajakosai közül erős mezőnyükben a második napon ráadásul már nem csupán rajtoltak, de döntőbe jutva győztek is az ezreseken. Férfi K-1 1000 méteren a 17 éveseknél a nagykanizsai Kurucz Levente nagy csatában győzte le Kövesdi Patrikot. Női kajak egyes 1000 méteren a serdülők döntője során a szintén kanizsai Kiskó Réka fél másodperccel előzte meg Nemes Rékát.


Kurucz Péter már a szárazföldön is eltökélt, nyerte is az ORV-n a férfi kajak ezrest

Fotó: Polgár László

Az idén egyesben mindhárom távon magyar bajnoki címet szerző Kurucz végül 34 századdal bizonyult jobbnak.

– Kicsit zavart a szél a verseny alatt és nehéz volt tartani a tempót, de nagyot meccseltünk ismét Patrikkal – mondta el a szövetség honlapjának Kurucz Levente. – A 200, az 500 és az 1000 méter is fontos számomra. A nyáron beteg voltam, de az edzőmnek köszönhetően sikerült ismét jó formába kerülnöm.


Kiskó Réka is nagyot csatázott mezőnyében a korosztályos női kajak ezres első helyéért

Fotó: Polgár László

– Szerintem a rajtom meghatározta a verseny végkimenetelét, úgy gondolom itt mindig az elején dől el ki hányadik helyért küzdhet – idézték Kiskó Réka szavait a szövetségi portálon. – A 200 méter a kedvencem, de az 500 is közel áll hozzám, ezeken is szeretnék nyerni.

A nap végére is maradt még kanizsai elsőség, hiszen az U17-es női K-2 1000 méteren Kálovics Adél-Decsi Dorina egysége nyerte kategóriájuk első helyét.

P.L.