Nyolcadik alkalommal érkezett Nagykanizsára az Off Road fesztivál

facebook megosztás

Nyolcadik alkalommal érkezett Nagykanizsára az Off Road fesztivál. Szombaton mintegy száz terepjáró és quad dübörgött a Petőfi utcai motocross pálya hátsó részén.  

A sártenger elmaradhatatlan kelléke az Off Roadnak, ebből most sem volt hiány. A kanizsai pálya kialakításában a szervezők azt is szem előtt tartották, hogy mindenkinek sikerüljön teljesíteni a terepet, de azért így is előfordultak kiszámíthatatlan akadályok.

– Egy terepjárós versenyt, s egy családi napot hoztunk össze úgy, hogy a fiatalok és az öregek is jól érzik magukat. A pályák úgy vannak kialakítva, hogy mindenki végig tud rajta haladni, igaz van olyan is, ami kicsit kihívásos – mondta el Nagy Zoltán „Cds”, a Kis-Balaton Off Road Club elnöke.

Nehéz leírni az Off Road lényegét – állítják a verseny szerelmesei. A résztvevők abban azonban egyetértettek, hogy a társaság is nagy szerepet játszik abban, hogy igazi szenvedéllyé váljon a terepjárós sárdagasztás.

– Ezt mindenféleképpen ki kell próbálni egyszer. Aztán meg itt fog ragadni, az biztos. Itt jól érzi magát az ember és jó a baráti társaság, a terepjárózás. Nyilván, ha valaki ezt nem szereti, akkor természetesen nem ajánlom, hogy eljöjjön, de nincs olyan ember szerintem, aki ezt nem szereti – tette hozzá Saját Gábor.

A versenyzők nem csak a környékről érkeztek, volt, aki Budapestről, Sopronból vagy Pécsről látogatott el a megmérettetésre.

H.R.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.