Ősszel is biciklivel

facebook megosztás

Közlekedhetünk ősszel is biciklivel. A biztonságos tekeréshez azonban nem elég a ruházatra gondolni, a kerékpárt is fel kell készíteni a megváltozott körülményekre. A kora őszi napok beköszöntével gyakran nagyon nagy a napi hőingadozás. Ez azt jelenti, hogy reggel akár fagyponthoz közeli hőmérsékletben indulunk el otthonról, míg délutánra harminc fok is lehet.

Ha bringával közlekedünk, akkor érdemes fokozottan odafigyelni a megfelelő öltözetre. 

– Öltözködéssel erre készülni kell, rétegesen. Én például, amikor már tíz fok alatt van a hőmérséklet, akkor kesztyűben biciklizem. A fejemet is védem, mert fázós vagyok, felül pedig rendesen felöltözöm. Ha délután megyek haza, akkor lehet, hogy már a bicikli kosarában van a felsőruházat, mert meleg van. Több réteg kell pont emiatt, amivel az ember tud alkalmazkodni a hidegebb és melegebb időhöz. Ez az, ami a hőmérséklet kapcsán felmerül – mondta el Jeszenői Csaba, a Rozgonyi-iskola igazgatója.

A változékony őszi időjárásban csak egy rendszeresen karbantartott, felújított, jól felszerelt biciklivel biztonságos a mindennapos tekerés.

– Sokszor tapasztaljuk, hogy nagyon elhanyagoltak a kerékpárok, főleg azoknál, akik napi szinten használják a biciklijüket a munkába járásra. Fékekre gondolok, gumik állapotára, a világítás meglétére. Ami egyébként is kötelező az a csengő, de sokszor nincs a bicikliken, továbbá a világítás, a prizmák megléte. Előre egy fehér, hátra egy piros prizma kötelező – fogalmazott Kálovics Tamás, a Kanizsa Kerékpárcentrum tulajdonosa.

A saját épségünk mellett a kerékpárunkat is óvnunk kell, ehhez viszont elengedhetetlen egy jó minőségű biciklizár. A szakemberek szerint érdemes több pénzt áldozni egy igazán megbízható lakatra.

K.V.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.