Őszi fotófal várja az olvasókat a városi könyvtárnál
Őszi fotófal várja az olvasókat a Halis István Városi Könyvtár előtt. A nyári strandolós téma után, mókusokkal készíthetnek képet a bibliotéka látogatói.
Nyáron is népszerű volt a vidám fotótábla, a könyvtár email címére többen is küldtek képet, hogy itt jártak. Ahogy az évszak megváltozott, úgy a fémlemezes szerkezet is átalakuláson ment keresztül.
– Ami most újdonság volt a készítésben az az, hogy közzétettünk egy felhívást: akinek van kedve, az adjon ötletet, hogy mi legyen a fotófalon a felirat. Ennek az eredménye a Petőfi versre tett utalás. Sokak számára felidézhető mondókának vagy részletnek egy olyan átalakítása, ami a könyvtárhoz illik. Nagy öröm számomra, hogy a kolléganőm megtalálta megint azt a formát, ami az évszakra is, a könyvtárra is és a kedvességre egyszerre utal – mondta el Czupi Gyula, a Halis István Városi Könyvtár igazgatója.
Az új kép témája összhangban van az őszi környezettel és hangulatossá teszi a bibliotéka bejáratát.
– Azért ezt a képet választottam, mert az őszi hangulatot próbáltam vele megragadni. Törekedtem arra, hogy ne egy konkrét téma legyen, mint például a Halloween, ami csak rövidebb ideig lehet itt, úgy szerettem volna, hogy télig kint lehessen ez a fal. A mókusokat választottam, mert kedvesek és szeretik a gyerekek, remélhetőleg – árulta el W. Kovács Ágnes.
A fotófal valódi célja, hogy a könyvtár dolgozói örömet szerezzenek vele az olvasóknak és ezzel is kifejezzék azt, hogy törődnek velük.
K.V.
(Borítókép: Kanizsa TV)
A rovat további hírei: Kultúra
A képzelet mesevilága
2023. szep. 22. 15:04Megnyílt a tanév első kiállítása a Palini Inkey Boldizsár Általános Iskolában. A diákok és az intézménybe betérők ezúttal Ludvig Dániel festőművész munkásságával ismerkedhetnek meg.
Színnel és lélekkel
2023. szep. 22. 14:47Az elmúlt 18 év alkotásaiból válogatott egy kiállításra valót Horváth Lászlóné Liplin Katalin. A kiskanizsai amatőr festő ezúton mutatkozik be önálló tárlattal a Medgyaszay Házban. A csütörtök este megnyitott Színnel és lélekkel című kiállítás két hétig várja az érdeklődőket.
Bemutatkozott a nagykanizsai Without Frames zenekar - Dal és klippremier: 'Bloodbath'
2023. szep. 22. 10:40Megjelent a nagykanizsai Without Frames zenekar bemutatkozó single-je Bloodbath címmel. A fiatal csapat nem csak digitálisan debütált most, hanem élő bemutatkozása sem volt olyan régen.
Kiállítás és együttműködési megállapodás
2023. szep. 21. 15:48Kézműves kiállítás nyílt ma a Nagykanizsai Egyesített Szociális Intézmény Teleki úti otthonában. A hímzések, horgolások, kötések és faragások mind a lakók munkái. A tárlat egyúttal a NESZI és a Thúry György Múzeum együttműködésének első állomásaként valósult meg.
Idén is lesz Your Song
2023. szep. 21. 15:32Az országos énekversenyt harmadik alkalommal rendezik meg. Jelentkezni már lehet, a kanizsai megmérettetés szervezői a részletekről szerdán tartottak sajtótájékoztatót.
Hazugságok vígjátéka
2023. szep. 21. 14:40A Szemenszedett igazság, avagy hazudni tudni kell! című vígjátékot mutatták be szerda este a Hevesi Sándor Művelődési Központban. A négyszereplős vígjátékot a Pesti Művész Színház színészeinek előadásában láthatta a kanizsai publikum.
QS Europe: az ELTE Magyarország vezető egyeteme
2023. szep. 21. 11:50Az Eötvös Loránd Tudományegyetem az összesített rangsorban a 208. helyet szerezte meg, ezzel az eredménnyel pedig a legjobb felsőoktatási intézménynek számít Magyarországon. Hazánkból egyébként összesen 15 egyetem került be a rangsorba, az ELTE után sorrendben a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (238.), a Szegedi Tudományegyetem (242.), a Debreceni Egyetem (258.) és a Pécsi Tudományegyetem (325.) következik.