Pályaorientációs vizsga vár a nyolcadikosokra

facebook megosztás

Az idei tanévtől pályaorientációs vizsgálaton vesznek részt a nyolcadik évfolyamosok - közölte az Oktatási Hivatal (OH) köznevelési elnökhelyettese.

Brassói Sándor ismertette, hogy a diákoknak egy 45 perces tesztet kell kitölteniük online szeptember 21. és október 12. között.

A pályaválasztással foglalkozó pszichológusok által összeállított teszt segítségével a tanulók készségei alapján határozzák meg, hogy milyen pályát érdemes választaniuk - tette hozzá.

Beszélt arról is, hogy az idei évtől a tankönyvek a Nemzeti Köznevelési Portálon évfolyamokra bontva elektronikus formában is elérhetők. Ez segíti majd az oktatást, ha a koronavírus-járvány miatt ismét tantermen kívüli, digitális oktatás lesz - hangsúlyozta.

Elmondta: a 2020/21-es tanévben három szünet és két érettségi időszak lesz, a tanítás június 15-én ér véget.

MTI

(Borítókép: eduline)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.