Pályázatot írt ki a Bahart a vitorláskikötő-lánca üzemeltetésére

facebook megosztás

A Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) használatba kívánja adni 11 vitorláskikötőjét, 15 éves, határozott idejű üzemeltetési szerződéssel, egyfordulós, nyilvános pályázat útján - áll a cég pénteki sajtóközleményében.    

A Bahart által meghirdetett, 2020. október 20-án záruló pályázati kiírás a cég hosszú távú stratégiai érdekeivel összhangban szigorú feltételeket szab a leendő pályázóknak. Ezek közt szerepel, hogy a leendő üzemeltetőnek komoly anyagi biztosítékokat kell vállalnia, valamint munkáltatói jogutódlással át kell vennie a jelenlegi személyzetet is.     

A lépéssel biztosítani kívánják az érintett vagyonelemek hatékonyabb hasznosítását. Az együttműködés keretében a Bahart tulajdonában maradó kikötőhálózat várhatóan tovább bővülhet és megtörténhetnek a már régóta esedékes fejlesztések is, amelyek magasabb szintű szolgáltatást biztosíthatnak majd a kikötőhely-bérlők számára a jövőben - írták a közleményben.    

A cég a profiltisztítást követően az alapfeladataira koncentrál, amelynek érdekében rövidesen megkezdődik a hajóflotta jelentős fejlesztése is - tették hozzá.     

A közlemény kitér arra is, hogy a korábban önkormányzati kézben lévő, tavaly többségi állami tulajdonba került társaság pénteki közgyűlése a májusban elfogadott reorganizációs tervének megfelelően döntött a vitorláskikötő-hálózatának használatba adásáról.

MTI

(Borítókép: Vitorlás hajók kikötőjének részlete Balatonkenesén. Fotó: H. Szabó Sándor / MTI)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.