Percről percre a közgyűlésről (folyamatosan frissül!)

facebook megosztás

A meghívó szerint 18 pontról fognak tárgyalni a mai soron kívüli ülésen a képviselők. A közgyűlésről a percről percre tudósításunk mellett a 16 óráig történő eseményekről a Kanizsa TV mai Híradójában láthatnak egy rövid összeállítást, majd a 18 órakor kezdődő Hírblokk után felvételről sugározzuk az ülést, ugyanakkor Youtube-csatornánkon élőben is követhetik az eseményeket

Visszatekintő: a legutóbbi közgyűlés óta - az új ciklushoz képest mindenképpen - sokáig csend honolt a két frakció online csataterén. Elsőként a Kanizsa-Budapest közötti közvetlen buszjáratok visszaállítása szegezte újra egymásnak a feleket. Cseresnyés Péter múlt héten jelentette be, hogy többszöri tárgyalás eredményeképpen sikerült elérni, hogy négy busszal lehet majd naponta közlekedni a fővárosba és vissza. Erre reagálva Fodor Csaba, az ÉVE frakcióvezetője a Kanizsa Újságnak elmondta: szép dolog, hogy most a felét visszaadják, csak nem elegendő, hiszen, ha egy tolvaj ellop valakitől ezer forintot, majd abból 500-at visszaad, akkor a tolvajt sem dicsérjük meg, hogy milyen rendes ember.

A következő párbajt az októberben kinevezett cégvezetőket, leginkább Tar Mihályt, a Kanizsa Médiaház ügyvezetőjét ért támadások hozták. De heves vita várható a 14-es napirend esetében is, ez a HACSuNK működése. Az akciócsoport működéséről többször is írtunk az elmúlt hetekben. A járvány második hulláma, pontosabban a megfelelő védekezés - 8-as pont - kérdése se lesz éppen sétagalopp.

Szabó Szilárd - ő a Kanizsa Újság megkeresését ezúttal is elfogadta, sajnos nagy szó ez az elmúlt hónapok történéseit ismerve…- hangsúlyozta: polgármester úr és a Fidesz-frakció kezdeményezte azon maszkok kiosztását, amiket az önkormányzat megvásárolt a Rehabtól, mintegy 40 ezer darabról van szó. A kiosztására tettünk kezdeményezést a Schauta Marcell képviselőtársam által vezetett Szociális, Egészségügyi és Környezetvédelmi Bizottság felé. De eltelt már egy hónap, mégsem állt fel egy megfelelő team, amit ők egyébként a legutóbbi közgyűlésen már beharangoztak.

Információink szerint a városban raktározott 40 ezer mosható maszk ügyéről Schauta Marcell és az ÉVE frakció merőben más véleményen van. Kevésbé estek egymásnak a felek a sportcsarnok dokumentációja kapcsán, amit az ÉVE mára kért Balogh László polgármestertől. A feltöltött dokumentumok alapján még mindig sok kérdés merül fel, ilyen például a több mint 1 millió forintos ügyvédi honorárium.

¤ ¤ ¤

Az elmúlt csaknem 1 évben tapasztatlakhoz képest meglehetősen kevés napirendet vettek fel a városatyák, ugyanakkor úgy tűnik, hogy heves vitákból ma sem lesz hiány. 

A már megszokott módon Balogh László polgármesteri köszöntőjével kezdődött az ülés. Ebben elmondta, hogy a közgyűlést is a járványügyi szabályoknak megfelelően - kötelező maszkhasználat, távolságtartás mellett - tartják meg. Ismertette a legújabb helyi járványügyi adatokat. Ebből megtudhattuk, hogy Nagykanizsán 81 fő  van karanténban, 41 fő pedig igazoltan koronavírussal fertőzött, nekik enyhe tüneteik vannak. A polgármester rávilágított, hogy az első hullámban is sikeresen védekezett az ország, így a gazdaság most is fejlődni tud, a kormány meg tudja védeni a kiemelt ágazatokat. Példaként hozta fel, hogy a Pannon Egyetem, valamint a Mol és helyi cégek részvételével körforgásos gazdasági kompetencia központot, továbbá tudományos és innovációs parkot hozhatnak létre Nagykanizsán, 5 milliárd forintért. 


Balogh László polgármester a járványügyi adatokat is ismertette a közgyűlés kezdetekor (Fotó: Horváth Zoltán)

Arról is szólt a polgármester, hogy Nagykanizsa  nemrégiben találkozott és érdemi tanácskozást folytatott Navracsics Tibor, volt közigazgatási és igazságügyi miniszterrel. Idézett a legutóbbi Kanizsa Újságból is Balogh László, miszerint Fodor Csaba is elmondta, hogy háborúban nem lehet építkezni, így ezt a szellemiséget kéri a közgyűlésben is. Végezetül gratulált Rodekné Hederics Erikának a nemrégiben kapott kitüntetéséhez, ami szerinte jól bizonyítja, hogy a 2019-ben előkészített projektek jól haladnak, valamint minden jelenlévőt invitált Márkus Ferenc, Nagykanizsa díszpolgárának könyvbemutatójára. 

17 pontról, mind nyílt ülésen fognak tárgyalni a felek.

Az első napirend a közgyűlés SZMSZ-nek módosítása.

Ezzel kapcsolatban rögtön vita alakult ki, hiszen Bizzer András (Fidesz) alpolgármester szerint a megyei kormányhivatal határozata is azt bizonyítja, hogy az ÉVE nem tud SZMSZ-t módosítani.  Ennél a pontnál Ferincz Jenő szólt közbe, aki a vendégek között, pontosabban a vendégeknek behozott székek mellett a földön ül. A polgármester felszólította Ferincz Jenőt, hogy vegyen fel maszkot, valamint tartózkodjon a bekiabálásoktól. 


Károlyi Attila kért szót elsőként a mai közgyűlésen (Fotó: Horváth Zoltán)

Károlyi Attila (ÉVE) kért szót. Ő emlékeztetett, hogy Balogh László polgármester legutóbb nem volt ilyen heves Dobri Lajos bekiabálása esetén. Majd Fidesz-parédénak minősítette az elmúlt időszak városi rendezvényeit. S a közgyűlési hangulattal kapcsolatban felmutatta Balogh László nemrégiben Magyar Nemzetben megjelent cikkét. 

Dénes Sándor (Fidesz) visszautasította a rendezvényeket ért vádakat, sőt, felháborítónak tartotta. Bizzer András is ehhez csatlakozott, s ismételte: Cseresnyés Péter a térség országgyűlési képviselője, így a kanizsai rendezvényeken ő az egész térséget képviseli, így joga van felszólalni. Kérte az ÉVE-frakciót, hogy fogadják el ezt a pontot. 

Schauta Marcell (ÉVE) arra világított rá, hogy az elmúlt időszakban Dénes Sándor helyett miért az akkor még polgármesterjelölt Balogh László tartott mindig beszédet, valamelyik alpolgármester helyett. 
Gábris Jácint (ÉVE) nem a jogi vitába állt bele, sokkal inkább a protokoláris részt vitatta: szerinte a Fidesznek el kéne fogadnia, hogy az ÉVE nyert, így képviselőinek is joga van felszólalni a városi rendezvényeken. Szerinte ezt egyébként minden probléma nélkül meg lehetne oldani, hiszen őket nem zavarja, ha egy fideszes és egy, az ÉVE-frakciójába tartozó politikus is felszólal egy rendezvényen. 


Ferincz Jenőt kétszer is felszólította a polgármester, hogy vegyen fel maszkot és ne zavarja az ülést (Fotó: Horváth Zoltán)

Szabó Szilárd (Fidesz) frakcióvezető is visszautasította a Fidesz-parádé kifejezést, valamint felszólította Ferincz Jenőt a maszkhasználatra. Továbbá hangsúlyozta, aki olvasni tud a sorok között, az pontosan látja, hogy csak arra megy ki a játék, hogy tovább nyírbálják a polgármester jogkörét. Elmondta: eddigi városi rendezvények előtt a polgármestert nem kereste meg senki az ÉVE-frakció részéről, hogy beszélni szeretne. Így a mostani módosítás leginkább a "befőtt rakja el nagymamát" történetre emlékeztet. 

Károlyi Attila szerint csak az nem érti ezt az előterjesztést, aki nem akarja. S ő is azt az álláspontot képviseli, hogy a Fidesz nem fogja fel, hogy ki nyerte ezt a választást. S szerinte igenis hatalmi kérdés, hogy a győztes politikai csoportosulásnak igenis meg kell szólalnia egy városi rendezvényen, hiszen a kanizsaiak többsége az ÉVE-frakciót választotta, nem a Fideszt. 

Berta Krisztián (ÉVE) elmondta: örül annak, hogy Bizzer András alpolgármester az SZMSZ módosítása ellenére is fel fog szólalni, hiszen a kandeláberek ügyében adott nyilatkozata jól jelzi, hogy fejezi ki magát. Majd megköszönte Bizzer András felajánlását.

Fodor Csaba (ÉVE) szerint hiába marasztalja el a megyei hivatal ezt a módosítást. Példaként hozta fel a legutóbbi Dödölle Fesztiválon átadott okleveleket, amiket Dénes Sándor polgármester helyett, Balogh László polgármesterjelölt szignózott. Végül kiemelte: nem fogja javasolni, hogy ezt a pontot elfogadják.

Balogh László szerint egy főzőverseny elismerését méltatlan lenne tovább tárgyalni a közgyűlésen. 

Gábris Jácint reagált Szabó Szilárd felvetésére miszerint az ÉVE részéről nem akart senki felszólalni. Szerinte ez nem igaz, s azt szeretnék, hogy ne csak a polgármester úr által felkért emberek mondhassanak beszédet. 

Gondi Zoltán (ÉVE) Dénes Sándornak intézett egy felvetést. Arra utalt, hogy Dénes Sándor nagyon megengedő volt Balogh Lászlóval, hogy 2019-ben szinte minden rendezvényen megengedte Balogh Lászlónak a felszólalás lehetőségét. Így ellentmondanak saját maguknak, hiszen egyrészt megengedők, másrészt most mégis elutasítóak.

Szabó Szilárd válaszolt Gábris Jácintnak, miszerint őket sem kérdezték meg, hogy melyik bizottságban szeretnének dolgozni, kamatoztatni tudásukat. Egy megjegyzés elhangzott az ÉVE részéről: 1-1. 

Majd Balogh László - Ferinc Jenő újbóli felszólítása után - berekesztette a vitát. A napirendi pontot nem fogadták el a képviselők.

Jön a Médiaház 2020. évi üzleti tervének és a 2019. évi beszámolójának elfogadása. 

Bizzer András alpolgármester szólalt fel először. Elmondta, örül annak, hogy a Fidesz-frakció ráhatásának köszönhetően az előzetes tervekhez képest egy szakmaibb üzleti terv készült el, hiszen ez már csak mínusz 8,5 millió forintot tartalmaz. Hozzátette: szerinte meg lehetett volna azt is oldani, hogy ez a szám 0 legyen. Ugyanakkor azt nehezményezte, hogy egy üzleti tervben az ügyvezetőnek nem szabadna politizálnia és megjegyzésekkel illetnie a polgármestert és a kormányt, főleg nem ildomos kormányzati bosszút emlegetni, mikor a Kanizsa TV 10 millió forintot nyert egy MTVA pályázaton.  

Tar Mihály, a Médiaház ügyvezetője is szót kapott. Célzást tett Bizzer András szakértelmére, majd elmondta: egy szóval sem írt az MTVA bosszúról, holott, ahogy megtörtént az önkormányzati választás az MTVA a 25 millió forintos támogatását felmondta a Médiaházzal, valamint a kékhirdetéseket - ez 11 millió forintos bevétel volt - szintén megszűnt, így összesen 36 millió forint esett ki a Médiaház költségvetéséből. S ehhez jött még az önkormányzat vírushelyzet miatti megszorítása. Ez így együtt tulajdonképpen működésképtelenné tette a Médiaházat, ezért is kellett a plusz támogatás, valamint az üzleti terv módosítása. Tar Mihály arról is beszámolt, hogy - Cseresnyés Pétert idézve - négyen elmenekültek a Médiaháztól. Ez a valóságban úgy történt, hogy mind a 4 fő személy felmondott, s ezt azzal indokolták, hogy pihenni szeretnének, valamint más irányban folytatnák karrierjüket, de azt még nem tudják, hogy hol. Ma ketten a polgármesteri kabinetben dolgoznak. Összegezve az ügyvezető azt is elmondta összesen 5 emberrel dolgozik kevesebb a Médiaházban, mint az előző vezetés alatt, mégis működni tud a tévé és az újság. 


Tar Mihály rávilágított: 36 millió forint esett ki a Médiaház költségvetéséből az októberi választások után a kormányzati lépések miatt (Fotó: Horváth Zoltán)

Szabó Szilárd szerint még mindig több mint 8 millió forint hiányzik a költségvetésből, s ezt könnyen lehet, hogy 2021-ben ismét a városlakók pénzéből kell majd kipótolni. Idézte Fodor Csaba pár éve tett megjegyzését, miszerint át kéne gondolni azt, hogy van-e értelme a Médiaházat ennyi pénzből fenntartani. Ezt a kérdést a frakcióvezető szerint most is fel kéne tenni. Valamint arra is utalt, hogy ezt a 8, 5 milliós hiányt reklámbevételekből, illetve baráti tévékkel, példaként hozta fel az RTL-t és az ATV-t, kötött megállapodásokkal lehetne pótolni. 


Szabó Szilárd szerint érdemes lenne átgondolni azt, hogy megér-e ennyi pénzt a Médiaház a városlakóknak (Fotó: Horváth Zoltán)

Tar Mihály reflektálásában elmondta, hogy a reklámbevételek emelése korántsem olyan könnyű mint azt gondolják, hiszen a munkaerőhiány miatt a Médiaház nem tart ott, hogy például reklámbeszélgetéseket folytasson a Médiaház stúdiójában. 

Schauta Marcell szerint amennyiben Bizzer Andrásnak köszönhető, hogy javult a Médiaház üzleti terve, akkor Bizzer András szólítsa fel a kormányt is, hogy adja vissza a Nagykanizsától elvett bevételeket. 

Dénes Sándor kiemelte: hogy az üzleti tervben szerepel, hogy az előző vezető leváltása miatt mínuszos most a tervezet. Ez egyben jól bizonyítja, hogy felesleges volt a váltás. 


Dénes Sándor a vezetőváltás anyagi vonzatára világított rá (Fotó: Horváth Zoltán)

Szabó Szilárd és Tóth Nándor is elismerte, hogy valóban nem egyszerű a reklámbevételek szerzése, ugyanakkor őket nem győzte meg az ügyvezető felszólalása, hogy jövőre nem kerül majd plusz kiadásba a városnak a Médiaház fenntartása. 

Schauta Marcell elmondta: ma derült ki, hogy pert nyert a Zalai Hírlappal szemben, mégsem kapott helyreigazítást.  Így Cseresnyés Péter kijelentése, miszerint a Kanizsa Újság hazudik, minimum megfordítható.


Schauta Marcell pert nyert a Zalai Hírlappal szemben (Fotó: Horváth Zoltán)

Bizzer András kért szót: elmondta, Tar Mihály nagyon jól ért ahhoz, hogy semlegesnek tűnjön, holott pártos munkát folytat. Kiemelte, hogy a tévé egyik tudósítása egy sajtótájékoztatóján az érdemi részt kivágta, s csak egy kis részt emelt be az összeállításba, míg az újságban kezdetben megfelelő terjedelmet kapott, viszont valószínűleg jött egy telefon az újságírónak, hogy sok lesz már Bizzer Andrásból, hiszen túl jókat nyilatkozik. 


Bizzer András szerint a Médiaház pártatlansága csak látszat (Fotó: Horváth Zoltán)

Horváth Jácint (ÉVE) először szólalt fel a mai ülésen. Kiemelte, hogy eddig megfelelő mederben folyt a vita, de Bizzer András megszólalása méltatlan, hiszen ő és az összes ellenzéki képviselő az elmúlt öt évben egyszer sem szólalhatott fel. A Fidesz most megjelenhetne, mégsem él a lehetőséggel. Ezzel a felszólalással egyetértett Gábris Jácint is. 

Berta Krisztián is szót kért: Bizzer András felszólalásából az odatelefonálását emelte ki. Ellentmondásra világított rá, hiszen a napokban pontosan Bizzer András volt az, aki rászólt az újságíróra egy zaol.hu-n megjelent cikk kapcsán. 


Berta Krisztián szerint érdekes, hogy Bizzer András az előző városvezetés alatt nem tartotta pártosnak a helyi médiát (Fotó: Horváth Zoltán)

Mintegy 90 perces vita után a beszámolót és az üzleti tervet is elfogadta a közgyűlés.

A 3. pont a Javaslat a rendezési terv módosításához kapcsolódó döntések meghozatalára volt.

Több módosító is érkezett, a fő téma a volt piac területének sorsa volt. Itt Szabó Szilárd jelezte, hogy fontos lenne módosítani az előterjesztést, hiszen így ingatlanspekulációra is utalhat. 
Fodor Csaba és Horváth Jácint is felszólalt, hogy pontosan ezzel a módosítással szeretnék elejét venni a spekulációnak, hiszen már évek óta húzódik a piactér ügye, érdemi lépés mégsem történt. A közgyűlés elfogadta az előterjesztést és a módosítókat is. 

A következő pont a Cantare 97 Alapítvány támogatása.

Károlyi Attila, Dénes Sándor és Gábris Jácint is arra biztatta a képviselőket, hogy támogassák a város vegyeskarát. Sőt, Dénes Sándor módosítást is tett, hogy nagyobb összeggel támogassák ezt a kezdeményezést. Gondi Zoltán felszólalásában arra világított rá, hogy a képviselők maradjanak az eredeti összegnél. Gábris Jácint is ezt támogatná, hiszen ezt az összeget kérték, akkor ezt is kapják, s lesz még nívós rendezvény a városban, amit szintén támogatni kell.

Károlyi Attila szünetet kért a polgármestertől, hogy megtárgyalja ezt a kérdést az ÉVE-frakció. Fodor Csaba már egy dörgedelmesebb hangnemben reagált: kiemelte, hogy a képviselők úgy viselkednek, mintha nem lett volna pandémia, s ne viselkedjenek a képviselők úgy, mintha a piacon lennének. Közben eldőlt, hogy mégsem lesz szünet.

Bizzer András reagált Fodor Csaba felvetésére. Elmondta, tudják, hogy milyen helyzetben van a város, de pontosan ezért nem kellett volna bizonyos ügyvezetőnek megemelni a fizetését. Schauta Marcell szerint két helyi rendezvényre és egy fővárosi produkcióra elégnek kellene lennie 780 ezer forintnak. Amennyiben mégsem elég, akkor nagyon megdrágult a buszjárat. Szabó Szilárd válaszolt. Elmondta: egy rendezvény nem csak a buszjárat kifizetésébe kerül. Ő támogatná Dénes Sándor módosítóját, hogy emeljék meg az összeget, hiszen például az ÉVE a Fidesz-frakció képviselőitől elvette a fizetését, így van rá fedezet. Fodor Csaba hangsúlyozta: egy komoly ügyet pocskondiáznak a közgyűlésben. Elmondta, akkor kellett volna okosnak lenni, amikor egy csömöri alapítványnak fizettek ki súlyos milliókat.


Fodor Csaba szerint a csömöri alapítvány esetében kellett volna mértékletességet tanúsítani a Fidesz-frakciónak (Fotó: Horváth Zoltán)

Gondi Zoltán kiemelte: Bizzer András szereptévesztett ember, jobb lenne, ha visszavenné helyét Szabó Szilárdtól és nem alpolgármester lenne, hanem frakcióvezető. Bodó László is felszólalt: szerinte ez a pont három tételről szól, így nincs értelme többről beszélni. Bizzer András kapott ismét szót. Szerinte Fodor Csaba vitte el másik irányba ezt a beszélgetést. A csömöri alapítványról pedig elmondta, hogy telephelyük Nagykanizsán van, s az utánpótlásnevelésről szólt ez a megállapodás. Horváth Jácint elmondta: jött egy kérés 780000 forintról. Amennyiben ez nem lesz elég, majd eljön az alapítvány képviselője novemberben és ismét kér. De most indokolatlan másfél millió forintot fizetni. Így a módosító ebben a formában teljesen értelmetlen.


Horváth Jácint kiemelte: ebben a formában értelmetlen volt a Cantare 97. Alapítvány támogatására tett módosítás (Fotó: Horváth Zoltán)

A módosítót 6 igen, 6 nem 2 tartózkodással elutasították, viszont az eredeti támogatást 13 igennel és 1 tartózkodással elfogadták. 16:40-ig szünetet rendelt el a polgármester.  

 Jön a buszok témája.

Szabó Szilárd szólalt fel először. Ő arra világított rá, hogy összességében pozitív lett a tárgyalási folyamat, hiszen a 4 buszpár mellett a vonatközlekedés olcsóbb lett.

Berta Krisztián azt a kérdést tette fel, hogy a polgármester az ÉVE-frakció által kért rend szerint járt-e el a tárgyalások során. Balogh László elmondta: reménykedett benne, hogy ebből a kérdésből nem lesz politikai vita. Elmondta Cseresnyés Péternek igenis köze van ahhoz, hogy sikerült ezt visszaszerezni. Szerinte a vonatjáratokkal és a buszokkal együtt már nem éri hátrány a kanizsaiakat.

Tóth Nándor szólalt fel. Elmondta, nagyon örül, hogy visszaállnak a buszjáratok, de a jelszónak továbbra is annak kell lenni, hogy arccal a vasút felé. De ehhez a vasútnak fel kell nőni a feladatokhoz. A 20 percenkénti helyközi járatot a vasútra azonban nem tartja indokoltnak, ez túlzó kiadás szerinte, inkább a vasútállomás felújítására kellett volna ezt az összeget költeni. Az állomás fejlesztésére lobbitevékenységet kért a polgármestertől és Cseresnyés Pétertől.


Tóth Nándor szerint a buszjáratok kérdésében elért sikerek ellenére továbbra is a vasút lehet a jövő (Fotó: Horváth Zoltán)

Bizzer András hozzátette: igenis nagy eredmény, amit Cseresnyés Péter elért. Hiszen a buszpárok és a vonatok is jól használhatók. Ráadásul az ÉVE azt követeli, hogy mind a 8 buszpár álljon vissza, abba azonban nem gondolnak bele, hogy akkor ez azt is jelentené, hogy vonatközlekedést rontsák vissza. Holott ma már jobb minőségű vonatok járnak, 7 pár, gyorsabban, ráadásul olcsóbban.

Károlyi Attila szerint méltatlan Tóth Nándor felszólalása, hiszen a kanizsai vasútállomáson már az ő gyerekkora óta nem történt semmilyen fejlesztés. Sőt, Kanizsán más jellegű fejlesztés sem történt, így jobb is, hogy Orbán Viktor inkább Becsehelyre ment pálinkázni, és nem Nagykanizsát nézte meg.

Gábris Jácint szerint ezzel a menetrenddel több probléma is van. Az az előterjesztést, amit most elfogadnak, nagyon kevés. A vezetőknek, a képviselőknek össze kéne ülni, s megfelelő megoldást találni a kanizsai közlekedésre. Majd arra utalt, reméli ez az intézkedés nem arra ment ki, hogy a kormány valamit elvonjon, majd annak a felét visszaadja.

Fodor Csaba szerint ebből a pontból a Fidesz-frakció nyali fali pontot csinált. S igenis baj, hogy Cseresnyés Péternek senki nem szól a saját minisztériumából, hogy készült egy ilyen tanulmány a körzetedből. Zárásként kérte a képviselőket, hogy végre döntsenek az eredeti előterjesztésről, ami pár perces menetrendváltoztatást jelent.  

Egyhangúlag el is fogadták a pontot a képviselők. Jön a 6. napirend, ez nem hozott vitát, s a 7. sem. 

A következő téma a maszkok kérdése. 

Balogh László elmondta: háztartásonként 2 db maszkot szeretne eljuttatni a kanizsaiaknak, hiszen ez hatékonyabb és olcsóbb módszer lenne, mint amit Schauta Marcell felvetett, miszerint hozzunk létre gyűjtőpontokat vagy név szerint juttassunk el maszkokat rászorulóknak, veszélyeztetetteknek. Hangsúlyozta ő tiszteli Schauta Marcell munkásságát, akit - ahogy fogalmazott - a kanizsai Müller Cecíliának tart.

Szabó Szilárd is arra világított rá, hogy már itt vagyunk a második hullámban, mégis csak az időhúzás megy, a maszkok pedig a raktáron állnak. Kérte Schauta Marcellt, hogy lépjen az ügy érdekében.

Radics Bálint először szólalt fel az ülésen. Elmondta, hogy a Schauta Marcell által vezetett csoport oldalán hivatkozásokat lát, de tényeket, konkrét lépéseket nem.


Radics Bálint is a Schauta Marcell féle bizottság aktivitását hiányolja (Fotó: Horváth Zoltán)

Bizzer András is a konkrét lépéseket hiányolja a maszkok felhasználásának ügyében a csoporttól. Tóth Nándor véleménye az, hogy maszkok terén lényegesen jobb a helyzet mint tavasszal. Szerinte az, hogy ma valaki kap 1-2 maszkot, az nem sokat segít. Ugyanakkor a humán osztály pontosan tudja, hogy kik a rászorulók, nekik el kell juttatni, valamint az egészségügyi dolgozóknak és az önkormányzati cégek munkavállalóinak is juttasson el a város. Zárásként kiemelte, az sem lenne probléma, ha maradna még maszk raktáron.

Schauta Marcell először Bizzer András kritikájára válaszolt. Három kérdést tett fel - Balogh László polgármesternek címezve - ki állította le a maszkok kiosztását, mikor és miért.

Balogh László reflektálásában elmondta: az ő levelére nem érkezett konkrét válasz, azért állt elő a szakosztálya véleményével.  

Schauta Marcell elmondta, szeptember 8-án találkozott polgármesterrel. Majd azt kérdezte, hogy mi történt szeptember 10-én? Elmondta: megegyeztek, megbeszélték, hogy osztópontok lesznek, de szeptember 10-én ezt mégis leállították.

Balogh László szerint arra a szakmai testületre várt, ami csak szeptember 21-én állt fel.

Schauta Marcell továbbra is kérte, hogy mondják ki azt, hogy ki állította le a maszkok osztását. Ez nem történt meg, frakciótársai kérésére elmondta: a polgármester állította le a kiosztást.

Erre bizonyítékot kértek a Fidesz-frakció tagjai.

Schauta Marcell elmondta: ő egyeztetett Bagarus Ágnessel, már megállapították a kiosztási helyszíneket. Ott volt már a Rehabban, hogy nyilatkozzon a tévének, hogy minél előbb megtudják az emberek, sőt, Tar Mihállyal is beszélt, hogy még lapzárta előtt az újságba is bekerüljön a felhívás.

Balogh László visszakérdezett, hogy ő állította le a maszkosztást? A polgármester elmondta, várták a szakmai megállapításokat, meghatározásokat, amik Schauta Marcell első levelében nem szerepeltek.

Fodor Csaba heves felszólalása után a vitát berekesztették, de még 3 felszólalás lehet a témában.

Szabó Szilárd szerint méltatlan, hogy a közgyűlésen tudja meg, hogy osztópontok lesznek, s a bizottság tagjairól, munkásságáról is jogosan várja el, hogy pontosabb információt kapjon. S nevetségesnek minősítette, hogy 40 ezer maszkhoz 3 osztópontot hozzanak létre.

Károlyi Attila szerint Szabó Szilárd el van tévedve. Amennyiben a közgyűlés egy döntést egy bizottságra hárít, akkor annak nem kötelessége minden képviselőt egyenként tájékoztatni. A polgármestertől azt is megkérdezte, hogy nem érzi méltatlannak azt, hogy a polgármester és egy bizottsági elnök megállapodik valamiben, s ezt később egy kabineti tag felrúgja?

Balogh László szerint ő konkrét válaszokat kért Schauta Marcelltől, de nem azt kapott.

Bizzer András szólalhat fel a témában utoljára. A megbeszélés szerinte úgy zajlott, hogy elméleti szinten valóban szó volt osztópontokról, de azt nem érzékelte, hogy meg is állapodtak volna. S még rá is kérdezett, hogy ez az egész ÉVE-frakció álláspontja? De erre nem kapott egyértelmű választ, így milyen alapon várják el a polgármestertől, hogy ezt az elméleti megbeszélést megalapozott döntésnek vegye. Ezt a döntést nem lehetett felvállalni, ami egyértelműen az ÉVE hibája.

Szavaznak képviselők: elfogadták a módosítást. 

Jön a kandeláber ügy. 

Természetesen Bizzer András szólalt fel elsőként. Elmondta, jobb lenne, ha az ÉVE-frakció megszokná, ha ő úgy fogalmaz, hogy „mi” akkor a városra, városlakókra, a közgyűlésre gondol. Így ezt a pótmunkát igenis finanszíroznia kell a városnak. Ezek a pótmunkák csak 2021-ben készülhetnek el, így a múlt hónapban a városfejlesztő rossz előterjesztése miatt majdnem egy komoly hibát követtek el a képviselők.

Fodor Csaba kiemelte: bizony rossz terveket készített a városfejlesztő előző vezetője, s bizony ők komolyan vették azt a felajánlást, hogy ezt az összeget a Fidesz-frakció fizeti. Kiderült, hogy a tervekben sem volt benne ez az összeg, így arra kéri a frakcióját, hogy tartózkodjon, hiszen azt nem lehet előre tudni, hogy 2021-ban mekkora összeggel gazdálkodik a város. Amennyiben a Fidesz-frakció visszatáncol, akkor erről most nem dönthetnek. Majd végül hozzátette: most már még jobban megérti Károlyi Attila azon előterjesztését, hogy Bizzer András ne szólaljon fel a városi rendezvényeken.

Balogh László szerint kár lenne további szakmai kérdésekbe belemenni, de ezt nem Hederics Erika rontotta el, s korábban is voltak már pótmunkák, itt legalább 5-6 példát hozott fel. Ezt az ügyet dobálni szerinte nem szerencsés, szerinte ezt az ügyet minél előbb meg kell oldani.

Czirákiné Pakulár Judit, a városfejlesztő jelenlegi ügyvezetője kapott szót. Elmondta a Zöld város – Zöld Nagykanizsa projekt valóban nagyon komoly kihívás elé állítja a várost. Elmondta, hogy talán szerencsésebb lett volna nem a kandelábereket kihúzni a projektből. Reagálva Bizzer András szavaira hangsúlyozta: amennyiben a döntés megszületett volna már az előző közgyűlésen, igenis megvalósítható lett volna a projekt.

Horváth Jácint elmondta: valóban előjönnek más projekteknél is hasonló problémák. Az viszont érdekes kérdéseket vet fel, hogy miért nem hozott a közgyűlés elé pontokat, hogy mondjuk öt kandeláber kerül be s helyette 20 négyzetméterrel kevesebb követ rakjunk le. Előrevetítette, hogy a Széchenyi tér esetében is sok kérdés fog felmerülni. Rávilágított: az előző városvezetés pontosan tudta, hogy kivették a kandelábereket, így maradjon így, hiszen a városlakók sokkal inkább a megfelelő utakat, járdákat, gyalogátkelőhelyeket hiányolják.

Bizzer András az „elvégezhetőséggel" kapcsolatban elmondta, hogy ő azt az információt kapta, hogy hiába döntött volna erről már augusztusban a közgyűlés, nem készülhetett volna el 2020-ban.

Radics Bálint az építőanyag inflációra világított rá, s arra, hogy 4 éve nem lehetett megmondani, hogy mennyibe kerülhetnek ezek a munkák. A játékelemekről pedig nem lehet egy személyben dönteni.

Károlyi Attila szerint félelmetes, hogy a tulajdonos úgy döntött egy projektről, hogy nem is tudott róla. Hiszen a tér problémája jól mutatja azt, hogy az előző vezetés ideje alatt Cseresnyés Péter és Hederics Erika összeült és ők ketten állították össze a projektet.

Ezt Balogh László provokációnak minősítette.

Dénes Sándor elmondta, valóban közgyűlés előtt nem volt a Zöld Város-Zöld Nagykanizsa projekt, de a bizottságok tárgyalták. S volt itt egy szakmai csapat, akik elmondták, hogy mit lehet, s mit nem. Amennyiben ezt a tárgyalást a közgyűlés folytatja le, valószínűleg több napig tartott volna a tárgyalás.

Fodor Csaba szerint a baj abban van, hogy a bizottsági ülésen mutogatott tervek nem felelnek meg a valóságnak. S a félreértések elkerülése végett a játszótéri elemeket illetően nem a belső elemekre gondolnak, hanem a külső zenés eszközökre, amiket az arra sétáló emberek éjjel is bármikor használhatnak.

Tóth Nándor is megerősítette Dénes Sándor véleményét. Elmondta, lehetett reagálni a tervezők felé. Rávilágított, hogy emlékei szerint nem volt szó a kandeláberekről, így arról ő sem tudhatott.

Utolsóként Czirákiné Pakulár Judit szólalt fel: a Sétakert kétszer is volt a közgyűlés előtt. S a hangszerek kérdésére elmondta, hogy nagyon sok problémát okoz a hangszerek kérdése. Ezzel kapcsolatban egyébként Berta Krisztián azt mondta, ki kell vinni a Csó-tóra.

A kiegészítő munkák elvégzését elutasította a közgyűlés.

A következő 2 pont nem hozott vitát. A 12. napirend a Kanizsa Rehab átmeneti forrásbevonása.

Szirtes Balázs, a cég ügyvezetője elmondta, hogy fejlődik a Rehab, jelentős létszámfejlesztést hajtottak végre.

Ezt követően Bizzer András arra emlékeztetett, hogy ő már 2 hónapja jelezte, hogy érdekesnek találja az ügyvezető fizetésének megemelését, annak zárt ülésen való tárgyalását, hangot is adott, hogy nehogy hitelt akarjon felvenni a cég. Most pedig erről van szó. Szerinte ez egyértelműen rossz irány, hiszen kapott már támogatást az ÉVE-frakciótól a cég, s a Kanizsa Rehab maszkjait vásárolta meg a város.

Szirtes Balázs elmondta: ki kell javítania az alpolgármestert, a cég nem kért plusz támogatást a várostól, hiszen évek óta ugyanakkora összeggel gazdálkodnak. A hitelt azért kérik, mert fejlődni szeretnének, s ez csak így működhet, hiszen nekik is kell járulékokat fizetni.  

Szabó Szilárd elmondta: a maszkvásárlással együtt minimum 40 millióval támogatta a város a Kanizsa Rehab munkáját. De azt megszavazni, hogy egy állami támogatásra alapozzanak egy 40 milliós hitelfelvételt, nem lehet megfelelő érv. Hiszen, amennyiben minden a tervek szerint alakul, megvásárolják az eszközöket, s az állami támogatásból a hitelt is vissza tudják fizetni, de mi van akkor, ha a vírushelyzetben megbénul a cég tevékenysége, s ez az elképzelt lánc valahol megszakad. S ebben az esetben a városnak kell majd ezt a 40 milliót előteremtenie. Elismerte: az elképzelés jó, de nagyon sok a kockázat.

Szirtes Balázs elmondta: senki sem tudja mi fog történni a második hullámban, de a jelek szerint a fő cél az, hogy a gazdaság nem állhat le. Kiemelte: a Kanizsa Rehab teljes kapacitással dolgozta végig az első hullámot. Rámutatott: Szabó Szilárd gondolkodásmódja szerint ők nem termeltek a városnak, csak támogatást kaptak. S ez az álláspont azt erősíti meg, hogy ez a cég még mindig „csöki”. Ezt azonnal visszautasította Szabó Szilárd.

Végül Horváth Jácint kapott szót. Szerinte keveredik sokak fejében a beruházási hitel és a folyószámlahitel fogalma. Utóbbi szerinte nem egyedi eset. S elismerte, lehet úgy is dönteni, hogy ne adják meg a hitelt, de az pont azzal megy szembe, amit a Fidesz-kormány évek óta hirdet, hogy igenis bővítsenek a cégek.

Az előterjesztést 9 igennel 2 nemmel és 3 tartózkodással elfogadta a közgyűlés.

Jön a HaCSuNK. 

Elsőként Balogh László vázolta a részleteket, ami szerinte már egy régóta túlburjánzott politikai csúsztatásokkal teletűzdelt téma. Elmondta: bár neki már nem tisztje, de minden kérdésre válaszolni fog. S kifejezte örömét, hogy bár a Piért-raktárt nem kapta meg a csoport, s így új fő beruházást kellett keresnie, de a kanizsai civileknek hála a HaCSuNK működni fog.

Horváth Jácint szerint az alapvető uniós program kifejezetten jó, hiszen civil kezdeményezéseket támogatja. Szerinte az önkormányzat érdeke, hogy ebben a programban benne legyen, de nagyon érdekesnek találja, hogy amint kifejtették, hogy szeretnének többet megtudni ebből a projektből, máris kizárták az önkormányzatot a csoportból. Semmi másról nem szól az előterjesztés csak arról, hogy megtudják mi történt korábban, s a polgármester úr valóban a város érdekeit képviselte-e, valamint mivel lehet ezt az ügyet megfelelő mederbe terelni. Arra is utalt, hogy többször egyeztetett már Hella Ferenc lelkipásztor úrral, hogy ezt a tranzakciót le kell tisztázni, mert ez papír nélkül nem megy, nem mehet, ugyanakkor úgy gondolja, hogy meg tudják oldani ezt a problémát. De a kizárási folyamatot mindenképpen tisztázni kell.

Balogh László szerint ezt lesz idő tisztázni októberig, hiszen az előterjesztés arról szól, hogy papírokat kérnek be.  

Bizzer András szerint, ahogy kiderült, hogy kik nyerték ezt a pénzt, az ÉVE rögtön elkezdte minősíteni, hogy ezek az emberek nem civilek, hanem a Fideszhez köthető személyek. A kizárásnak pedig az az oka, hogy Fodor Csaba fenyegette a csoportot, s nem akarták azt, hogy 400 millió forint veszélybe kerüljön, ezért megelőző lépésként kizárták az önkormányzatot. Hiszen a Piért-raktár ügyét is politikai okokból torpedózta meg az ÉVE. S ezzel hátrányos helyzetbe hozták az önkormányzatot, mert 132 millió forinttól esett el a város.

Fodor Csaba elmondta, hogy a 400 millió forintból 60 a csoporthoz vándorolt, s erről szerettek volna többet megtudni. S annak is hangot adott, hogy a 132 millió nem lett volna elég az ifjúsági centrumra, s az itt felmerülő kérdésekre nem kaptak megfelelő választ. Visszautasította azt a vádat, hogy ők csináltak ebből politikai ügyet, hiszen Szűcs Imre atya, Papp János és Hella Ferenc is nyíltan kampányolt Cseresnyés Péter mellett. A kérdés az, hogy hol van a pénz, s egyértelmű, hogy amíg az önkormányzat tag volt, addig minden dokumentumot joguk van megnézni. Majd elmondta, hogy az önkormányzat kizárásában szavazott például Lehota János is, aki a város alkalmazottja. S amennyiben ez ellen nem tett meg mindent Balogh László, akkor ő is hibázott.

Schauta Marcell szerint jó lenne, ha ez a 400 millió forint valóban a városban maradna, s valóban civilek pályáznának rá, de a kutya sem értesítette az egyesületeket, hogy van ilyen lehetőség. Azt mondta, hogy hosszú ideje figyelik a HaCSuNK működését, de a honlapon nagyon hosszú ideig nem történt semmilyen változás. Majd tett egy előterjesztést, hogy októberig azokat a dokumentumokat is csatolják, amelyek a már nyertes pályázatokat mutatják be.

Balogh László elmondta, hogy ezek az uniós pályázatok így, lassan működnek.

Horváth Jácint szerint nem azzal van baj, hogy mennyibe került a menedzsmentdíj. Hozzon végre a polgármester egy olyan előterjesztést, amiben pontosan elszámolnak a csoport működéséről.

9 igennel fogadták el a pontot a képviselők, folytatás októberben.

Hasonló ügy a Tájékoztatás a Modern Városok Program keretében, Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata beruházásában megvalósuló fejlesztések tekintetében keletkezett dokumentumokról pont.

Itt is dokumentumokat kér be az ÉVE-frakció októberben, így a valós vitát akkor folytatják majd le a felek. A pontot 11 igennel fogadták el a képviselők.

A hátralévő két pont nem hozott vitát. A mai közgyűlés ezzel lezárult.

Mikó-Baráth György

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.