Pótbeiratkozás a Farkas Ferenc Zene- és Aranymetszés Alapfokú Művészeti Iskolába

facebook megosztás

Még két napig jelentkezhetnek a Farkas Ferenc Zene- és Aranymetszés Alapfokú Művészeti Iskolába a tanulók. A pótbeiratkozásra szeptember 4-ig van lehetőség. Ezt személyesen az iskolában, de akár online is megtehetik az érdeklődő gyerekek szülei.  

Három művészeti ágban várják a jelentkezőket az intézmény dolgozói. Táncművészeti, azon belül néptánc oktatásra iratkozhatnak a diákok, képzőművészetire, valamint zeneművészetire. Baráth Adrien elmondta: az első osztályban már betelt a létszám, a másodikosoknál pedig ajánlott az előképző, hisz itt indul meg a zenei alapoktatás.

– Az óraelosztásunk ezen a héten pénteken lesz 14-től 17 óráig. Az iskola udvarán várjuk az új szülőket, valamint a jelentkezőket. Azokat a diákokat, akik már régóta járnak hozzánk a tanárok megpróbálják online elérni, hiszen most sok emberre kell odafigyelnünk, de az új szülőkkel szeretnénk találkozni. Természetesen szájmaszkban, fertőtlenítő használata után. Maga a tanítás jövő hétfőn indul, így a zeneművészetnél adott, hogy mennyi órát lehet igénybe venni, illetve képzőművészet és néptánc, balett óráink is vannak – nyilatkozta Baráth Adrien, a Farkas Ferenc Zene- és Aranymetszés Alapfokú Művészeti Iskola intézményvezetője.

G.D.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.