Születésnapi örömzene a Cserfő JazzKlubban

facebook megosztás

Születésnapi örömzene volt a hétvégén a Cserfő JazzKlubban. A házigazda Tiborcz Iván pénteken ünnepelt. Stábunk szombaton látogatott ki a Jazzland megálmodójához, akkor egy négytagú formáció játszott az érdeklődőknek.  

Pénteken és szombaton rendszeresen találkoznak a zenészek Tiborcz Iván cserfői birtokán. A házigazda elárulta: az összejövetel fő oka, a jazz iránti rajongás mellett, a gyakorlás.

– Itt egyfajta oktatás folyik hétköznap, és hétvégén összejövünk egy társasággal, akkor muzsikálunk. Tehát a jazz-zene fejlesztése zajlik. Nekünk különösebb alkalom nem kell, a zenélés az az alkalom – mondta el Tiborcz Iván.

A jazzklub legfiatalabb tagja dobon játszik, és mindössze egy éve kezdte a zenetanulást

– Édesapám már nagyon régóta fűzött, hogy próbáljak ki valamilyen hangszert és egy-két évig jártam is zeneiskolába, viszont nem gondoltam soha annyira komolyan. Később egy nap a nagybátyámmal beszélgettünk és meggyőzött, hogy menjek fel zenélni ebbe a klubba, és egyből jó zenészekkel játszhattam – árulta el Szatmári Mátyás.

Az est folyamán a zenészek a dobon kívül a zongorát, a szaxofont és a nagybőgőt is megszólaltatták.

G.D.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.