Vasárnap alsóházi rangadó vár a Sáskára

facebook megosztás

A hét utolsó napján, vasárnap 16 órától hamisítatlan alsóházi rangadót vívhat a Horváth Méh-Kiskanizsai Sáskák megyei I. osztályú együttese, hiszen a a tabellán mögötte álló, szintén nulla pontos Hévíz SK-hoz látogat Mutter Attila legénysége.

A kiskanizsaiak eddigi szereplése nem kimondottan jó, bár a 3. fordulóban a Lenti TE elleni hazai bajnokiján úgy kapott ki 3-2-re, hogy a félidőben még vezetett 2-1-re. Szűk két hete már jóval kedvezőtlenebb volt az összkép, hiszen Csesztregre nem „egy hétre utaztak”, hanem 7-1 lett a hazaiaknak. Múlt vasárnap a Flexibil-Top Zalakomár ESE volt az ellenfelük Kiskanizsán és az 5. percben Piecs László által megszerzett vezetés után a Sáska egy félidő alatt kapott négyet, a második 45 perc azonban – 1-5 után - jó volt az eredmény kozmetikázására. Ezek után várhatják a tabellán 15. helyen álló hévíziek elleni mérkőzésüket a dél-zalaiak.


A zalakomáriak (piros-feketében) időnként könnyedén érkezhettek a Sáska kapujának előterébe

Fotó: Polgár László

 

Labdarúgó megyei I. osztály, 5. forduló:

Horváth Méh-Kiskanizsai Sáskák SE (14.) - Flexibil-Top Zalakomár ESE (14.) 3-5 (1-4)

Kiskanizsa, 120 néző. Vezette: Siket.

G.: Piecs (5.), illetve Madarász (14.), Szőke R. (20.), Horváth J. (35., 42., 60.)

 

A megyei harmadik vonalban a Bagola alaposan kinyitotta eddig a gólcsapokat a korábbi hetekben, hiszen a Palinnak hatot, a Zalakarosnak ötöt vágott, s csak azt követően jöhetett az 5. fordulóban az Eszteregnye elleni találkozójuk...

A már említett Palin FC-nek és a Miklósfa SE-nek nem igazán ment az ötödik kör előtt, akkor viszont legalább már javult a két városrész csapatának szereplése.

Labdarúgó megyei III. osztály, Déli csoport, 5. forduló:

ALU-CSAT Bagola VSE (1.) - Eszteregnye TSZ SE (14.) 16-0 (6-0)

G.: Gilitsch (2.), Pókec (5., 7., 83.), Kalamász G. (10.), Hoffman M. (21., 70.), Horváth B. (37., 55.), Kisharmadás G. (47., 53., 61., 63., 65.), Gether (60., 80.)

Zalavári SC (10.) – Miklósfa SE (7.) 1-3 (1-2)

G.: Kovács F. (16.), illetve Puskás (40., 43.), Szabadi (53.)

Sandi SE (4.) – Palini FC (12.) 4-1 (1-0)

G.: Hajnal (38.), Béli K. (43.), Friskó (71., 74.), illetve Laki G. (60.)

Vasárnap a Miklósfa a Beleznát, a Palin a Pogányszentpétert látja vendégül, míg a Bagola a Szerdahely FC-hez látogat, a meccsek 16 órakor kezdődnek.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.