Zalában idén sem vakcinázzák veszettség ellen a rókákat

facebook megosztás

A vadon élő rókákat idén ősszel is immunizálják veszettség ellen, az érintett térségekben a vakcinázás kezdetétől ebzárlatot és legeltetési tilalmat rendelnek el - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az MTI-vel.    

Az ország déli és keleti megyéiben október 3. és 18. között zajlik majd a vakcinázás. Az immunizálás során vakcina tartalmú csalétkeket kisrepülőgépekről dobják le, ez a lakott, sűrűn beépített területeket nem érinti.    

A kezelt területek térképes, valamint megyei bontású tájékoztató jellegű listája a Nébih honlapján érhető el. Az ebzárlat és a legeltetési tilalom elrendeléséről, valamint az egyes területekre vonatkozó pontos időpontokról az illetékes járási állategészségügyi hivatal, illetve a települési önkormányzatok tájékoztatják a lakosságot, a külterületen pedig plakátok figyelmeztetik a kirándulókat.

A hivatal közölte, hogy a veszettség fő fenntartói a vörös rókák. A vakcinázási programra a betegség megelőzése érdekében van szükség, a veszettség ugyanis egyaránt veszélyezteti a vadon élő és a házi emlősállatokat, illetve az emberre is veszélyes.    

Az immunizálási program eredményességét a Nébih ellenőrzi a kilőtt rókák laboratóriumi vizsgálatával. Tapasztalataink szerint a vakcinázott területeken a rókák mintegy háromnegyede fogyasztotta el a csalétket, ennek köszönhetően ma már nagyon ritkán fordul elő a betegség az országban.    

A veszettség veszélyt jelent a házi emlősállatokra is: a kutyák veszettség elleni védőoltása kötelező, a macskák esetében pedig ajánlott - írta a Nébih.

MTI

(Borítókép: vadaszat.net)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.