A civilek és a vérellátó szolgálat hívta véradásra a kanizsaiakat

facebook megosztás

Harmadik alkalommal szervezte meg a Zala Megyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ az Országos Vérellátó Szolgálat támogatásával a civil véradást. A szerdán a nagykanizsaiakat várták, akik előzetes regisztrációval vehettek részt az akcióban. Az idén a koronavírus-járvány miatt ez már a második ilyen véradás.

A Miniszterelnökség megbízásából a civil központok országszerte szervezik ezeket a véradásokat az Országos Vérellátó Szolgálattal együttműködve. Tavaly tavasszal volt az első akció, idén tavasszal - a karantén időszakában a második - ennek okán szervezték meg újra, ősszel is a véradást, hiszen akkor, félve a járványtól kevesen mertek reagálni a felhívásra. Zalában két helyszínen, a megyeszékhelyen és Nagykanizsán valósult meg most a program. Az országszerte működő központok elsősorban a látókörükbe tartozó civil szervezeteket szólítják meg, egyesületeket, alapítványokat, de a tapasztalat azt mutatja, a munkahelyi közösségek is megmozdulnak.  

– Vannak olyan civil szervezetek, ahol rendszeres véradók vannak. Például a polgárőrök. Nagyon szeretjük őket, hiszen, ha behívjuk őket véradásra, ők mindig az elsők között jelentkeznek. Vannak olyan munkahelyi szervezetek is, ahol szintén állandó véradókkal találkozhatunk. Ez attól függ, mennyire alkalmasak a szervezetek tagjai arra, hogy vért adjanak – nyilatkozta Horváth Rita, a Zalai Civil Egyesület elnöke.

V.A.

(Borítókép: Horváth Zoltán)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.