A járvány negatív hatásai a fogyasztásra

facebook megosztás


(Fotó: Horváth Zoltán)

Kevesebbet költünk szórakozásra a pandémia megjelenése óta– derült ki a legfrissebb felmérések alapján. Még mindig hatással van a koronavírus-járvány a fogyasztásra, többek közt az éttermekre is.

A vendéglátóhelyeken, mint például a gyorséttermekben és kiszolgáló helységekben, cukrászdákban a járvány első időszakában 60 százalékos visszaesés volt tapasztalható, szeptemberben 8 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól– egyebek mellett erről is kaphatunk információt az Erste Kártyaköltési Felmérésből. Nagykanizsán a Medgyaszay Étteremben is tapasztaltak hasonló visszaesést az étterem vezetői.

– A tavalyi évhez képest lehet érezni a visszaesést. A tavasszal kezdődő világjárvány sem tett jót nekünk. Az iskola elkezdése után egy kicsit éreztük, hogy jobb lesz a forgalom, de vannak időszakok, amikor jóval kevesebben vannak, mint az elmúlt években – nyilatkozta Berta Csaba, a Medgyaszay Étterem ügyvezetője.

A bevételkiesést fokozza még az éttermekben a rendezvények elhalasztása, lemondása is. Sokan ugyanis tartanak egy nagyobb létszámmal történő eseményektől- tudtuk meg Kiss Józseftől, a Kaszinó Étterem üzletvezetőjétől.


(Fotó: Horváth Zoltán)

– Szeptember közepétől a járvány felfutásával sajnos kezdődött a visszaesés. Előre bejelentett rendezvényeinket szintén lemondták. Jövő évre áttettek sokat. A vendégkör tehát megritkult. Jóval kevesebben jönnek, félnek az emberek, tartanak a járványtól - mondta Kiss József, a Kaszinó Étterem üzletvezetője.

Számos étterem áttért az ételkiszállításhoz, hogy megtartsa személyzetét és vevőkörét. Kiss József Híradónknak azt is elárulta: valószínű ismét visszatérnek az ételkiszállításhoz.

G.D.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.