A lezárt bödeházi határátkelőn akadt el egy Szlovéniába átjutni próbáló autó

facebook megosztás

A lezárt határátkelőt megkerülve, a vízelvezető árkon keresztül próbált Szlovéniába átjutni, de a felázott talajon elakadt román utasaival egy svéd rendszámú autó Zala megyében - közölte a rendőrség honlapján a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.    

A lenti rendőrök a Bödeházánál lévő, a járványügyi intézkedések miatt ideiglenesen betonelemekkel lezárt határátlépési pontnál megsüllyedve találtak rá a svéd rendszámú személyautóra, amelyben öt román állampolgár, köztük három gyerek foglalt helyet. 

A jármű utasai - a közúti jelzőtáblák tiltása ellenére - a határátlépési ponthoz érve meg akarták kerülni a betonból készült fizikai akadályokat, hogy átjussanak Szlovéniába. A köves útról letérve a vízelvezető árkon keresztül próbáltak átjutni, úgy, hogy a közúti jelzőtáblák talpait az árokba fektették, majd miután a felázott talajon elakadtak, a jelzőtáblát is a kerekek alá helyezték, de így sem tudtak kijutni a kocsival.    

A rendőrök a szabálysértésnek számító tiltott határátlépés kísérlete miatt indítottak eljárást, a járműben utazó nőt pedig közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény elkövetésével is meggyanúsították, mert a közúti jelzéseket ő távolította el a határátlépési pontnál.

MTI

(Borítókép és fotó: police.hu)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.