A Szepetneki utcán át Szepetnekre...

facebook megosztás

Vasárnap 15 órától a megyei labdarúgó első osztályban szomszédvári rangadót rendeznek Szepetneken, ahol a Szepetnek SE a Horváth Méh-Kiskanizsai Sáskák SE-t fogadja.


Anger Tamásnak (képünkön balról) a Sáska védelmében alighanem lesz dolga bőven...

Mostanáig a két csapat az idényben ellentétes utat járt be, hiszen az eddig eltelt hét forduló alapján a szepetnekiek a tabella második helyén állnak, míg a Kiskanizsa pont nélkül sereghajtó, vagyis tizenötödik.


... lehet, időnként Pati Milán is szembejön majd vele

Fotók: Polgár László

A múlt hétvégén is ennek megfelelően szerepeltek a felek, hiszen otthonukban a vasárnapi házigazdák 3-0-ra győztek a Hévíz SK ellen, míg a Sáska hazai környezetben kapott ki 4-1-re a Semjénháza SE-től. Domján László együttese szinte szárnyal, s ezért is van esély a nagyobb nézőszámra hazai oldalon, míg a kiskanizsaiak közül talán azért kerekedhetnek fel többen, mivel elég csak a szomszéd településre átruccanniuk…

P.L.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.