Az összefogás és a hagyományőrzés jellemzi a mórichelyi gazdákat

facebook megosztás

A megöröklött birtokokat gondozzák és védik tulajdonosaik, valamint tesznek is az enyészet ellen. Mindezt az is jól bizonyítja, hogy előfordult már, hogy egy gazdátlanná vált pincét a területtel együtt, közösen vásároltak meg a szomszédok.  

A munka mellett a jókedvre is jut idő, a mórichelyi szomszédok - a gasztronómia jegyében - hétvégente rendszeresen találkoznak. A hegyi birtokok tulajdonosai már több éve egy összekovácsolódott csapatot alkotnak.  

– Második, harmadik, negyedik szomszéd régi ismerős, és így nagyon jó barátságba lettünk. Ebből kifolyólag másfél évvel ezelőtt a szomszéd pincét megvásároltuk közösen, öten, barátok. Ebből látni, mennyire szoros a kapcsolatunk, és mindenben nagyon összetartóak vagyunk – árulta el Zsinkó Józsefné.

A Mórichelyi-hegyen gazdálkodók szerint az egymás iránti tisztelet tartja össze a birtokosokat, kortól és nemtől függetlenül.

– Itt mindenki különböző régióból származik. Bajcsáról, Miklósfáról, Galambokról, Zalakarosból, Nagykanizsáról. Valahogy érzi az egyik ember a másikon, hogy tiszteli az illetőt, és befogadtuk az embereket – tette hozzá Mlinarics Tamás.

Hétvégente sokszor a kikapcsolódásé a fő szerep, de mindenki figyel a saját területére, és annak rendben tartására.

–  Ha már egyszer megörököltük, gyerekkorban is nagyon sokat tartózkodtunk itt a hegyen, megszerettük és reméljük, egy jó darabig még itt is leszünk – fűzte hozzá Béli Róbert.

A mórichelyi barátoknál kemence is van, amelyben ezen a héten - más finom falatok mellett - csirke és rétes is sült.

V.A.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.