Egy éve választott a város (I.)

facebook megosztás


(Fotó: Horváth Zoltán)

Kedden volt az első évfordulója, hogy a kanizsai polgárok úgy döntöttek, Balogh Lászlót, a Fidesz-KDNP jelöltjét választják polgármesternek. A körzetekben többen támogatták az Éljen VárosuNk! Egyesület jelöltjeit. Az ötpárti frakció így 8:7-es többségbe került. Az elmúlt 1 év sok szempontból történelmi volt, s szinte végig háborús hangulatban telt. Az októbertől októberig tartó eseményekkel jövő heti számunkban is foglalkozunk. 

Az évforduló kapcsán lapunk a két frakcióvezetővel beszélgetett. Szabó Szilárd ebben a ciklusban vállalt először szerepet a kanizsai politikában. A veszélyhelyzet alatt Bizzer Andrást alpolgármesternek nevezte ki Balogh László, azóta látja el Szabó Szilárd a Fidesz-frakció vezetői posztját.
– Már gyermekként is érdekelt, hogy mi történik Nagykanizsán, miképp alakul a város élete, fejlődése. Az évek múltával pedig párhuzamosan mind a helyi, mind az országos politikát figyelemmel kísértem. A választásokat megelőző egy évben már határozottan körvonalazódott, hogy komolyabban is szerepet vállalok a helyi közéletben. Megtisztelő volt számomra, hogy a képviselőtársaim frakcióvezetőnek választottak, mint fiatal képviselőt. Ez nem kiváltság, előtte is és azóta is ugyanolyan elszántsággal és lelkiismeretesen tettem, teszem a dolgom.
Az elmúlt egy év közgyűlésein történteket azonban aligha lehet pozitívan értékelni. Számomra általánosan negatív és egyben csalódás, hogy újra és újra méltatlan hozzászólások és megnyilvánulások, méltatlan döntések születnek a közgyűléseken, amelyek közel sem Nagykanizsa érdekeit szolgálják. A polgármester jogköreinek folyamatos csorbítása, hatáskörei elvonása, ellehetetlenítése, politikai bosszúhadjárat a frakciónk ellen, az elvégzett munkával nem arányos fizetések. Egyszerűen méltatlan, ahogy és ami eddig történt.


(Fotó: Horváth Zoltán)

Fodor Csaba, az Éljen VárosuNk! Egyesület frakcióvezetője hangsúlyozta: elégedetlenek voltak a polgármester munkájával veszélyhelyzet alatt, és a városvezetőről alkotott megítélésük azóta sem változott.
– Naptárilag 1 év telt el, de gyakorlatilag 7 hónapról beszélünk. Balogh László polgármester elég későn hívta össze az alakuló ülést, és a közgyűlést. A Covid is 3 hónapot elvett. Így azt lehet mondani, hogy nekünk 7 hónapunk volt bármit tenni. S a rendkívüli jogrend idején, azok a megszorítások, amikről a polgármester egyszemélyben döntött, leszűkítették a mozgásterünket. Arról nem is beszélve, hogy az állam adóelvonások kapcsán mintegy 200 millió forinttal többet vitt el a várostól, mint a korábbi években. Mindettől függetlenül tettük a dolgunkat, megpróbáltunk alkalmazkodni a kialakult helyzethez, s próbáltuk megszervezni a hivatal életét, és biztosítani a forrásokat. S azokat a pótlólagos pénzigényeket próbáltuk még betömködni, amiket a korábbi városvezetés felelőtlen pályázatai révén kell vagy kellett befizetnünk. Elég, ha csak az Eötvös teret vagy épp a Deák teret említem. Szabó Szilárd ugyanakkor elégedetten értékelte Balogh László veszélyhelyzet alatt hozott döntéseit.


(Fotó: Horváth Zoltán)

– Mindvégig lelkiismeretesen és maximális odaadással irányította a várost. Több általa meghozott döntés országosan is az elsők között volt, például a játszóterek gyors lezárása, közterek, pályaudvarok, megállók fertőtlenítésének a megszervezése. Mindenképp szeretném kiemelni azt, – ami abban a helyzetben és időszakban nem sok városvezetőnek sikerült – hogy közel 50 ezer védőmaszkot juttatott el 22 ezer nagykanizsai háztartásba, különböző intézményekbe. Mindez akkor, amikor a védőmaszk hiánycikknek számított és jóformán beszerezhetetlen volt egész Európában. Fodor Csaba szerint a polgármester a veszélyhelyzet alatt több jogellenes döntést is hozott.
– Lehet itt a Covid-ra bármit fogni, de a polgármesternek nagy hatása a védekezésre nem volt. Azt rendelte el, amit a szűk környezete hasznosnak ítélt. Aztán, hogy ez az egészségünk szempontjából valóban hasznos volt-e, az lényegtelen kérdés volt akkor és ma is az. A legfontosabb számára a kommunikáció. Ezt jól tükrözik a szerintem jogellenes lépései is. Ilyen, hogy választott magának egy alkalmatlan alpolgármestert, s felduzzasztotta a polgármesteri kabinetet. Sok esetben Balogh László Cseresnyés Péter, illetve a nyakára ültetett komisszárok szeme előtt kénytelen úgy viselkedni, hogy minél jobban akadályozza a város fejlődését, a kommunikációjával pedig egy folyamatos háborús hangulatot tartanak fönt. Ha úgy érzik, hogy ez egy kicsit enyhül, akkor gyorsan megjelenik valami, s újra fellángolnak az ellentétek, aztán harsogják, hogy Nagykanizsán a képviselők nem tudnak együtt dolgozni. De, hogyan lehet azzal együtt dolgozni, aki erre nem hajlandó? Nyilván az sem véletlen, hogy Cseresnyés Péter szinte minden pénteken vezetői értekezletet tart az önkormányzatban…

 

Mikó-Baráth György

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.