Egy teljesebb élet reményében

facebook megosztás

Gyűjtés és licit indult a Facebookon Gondi Zétényért. A kisfiút és édesanyját két és fél évvel ezelőtt a Balatoni úton a gyalogátkelőhelyen gázolta el egy nő, aki fékezés nélkül továbbhajtott. A most hétéves Zétény maradandó sérüléseket szenvedett, és rendszeresen rehabilitációra jár.

Gondi Norbert és párja, Vuk Éva a kisfiúkkal együtt egy baráti társaságtól tartottak hazafelé 2018. április 15-én. Aznap este az addigi életük teljesen megváltozott, amikor a Balatoni úton az egyik gyalogátkelőhelyen szerettek volna átmenni. A balról érkező autós megállt és jelezte, hogy átengedi őket a zebrán, azonban a jobbról érkező, körülbelül száz méter távolságra lévő gépjármű sofőrje nem így tett. Az édesanya és az akkor négyéves kisfiú, Zétény már majdnem felléptek a túloldalon a járdára, amikor az autó odaért, és szinte fékezés nélkül elütötte őket. A szülők elmondták, hogy a gázolóval csak a bíróságon találkoztak, de semmilyen megbánást nem tanúsított az irányukba, és bocsánatot sem kért tőlük.

– A kisfiam súlyos koponya- és agysérüléseket szenvedett, azonnal Pécsre kellett szállítani, ahol életmentő műtétet hajtottak végre rajta. Sokáig volt éber kómában, az első pár napban nem tudták megmondani az orvosok, hogy egyáltalán túléli-e a balesetet. Szerencsére Zéti nagy harcos, és sikerült neki – osztotta meg lapunkkal a tragédia részleteit Gondi Norbert, Zéti édesapja.
– Zétinek a központi idegrendszere sérült, ez sajnos kihat mindenre, a beszédére, a járására és a mozgására is. A jobb oldala nagyon gyenge lett a baleset után, és folyamatosan kezelésekre kell mennünk. Időszakosan, évente kétszer járunk a zalaegerszegi kórházba kéthetes rehabilitációra. Ezen kívül Pesten évente többször is igénybe veszünk magánúton intenzív terápiákat. Nagykanizsán hétköznap minden délután jár Zéti TB támogatott kezelésekre vagy olyanra, amit, mi finanszírozunk neki. Szinte hétfőtől péntekig minden nap van valami – mondta el Norbert.

Hétköznapokon délelőtt a kisfiú délig óvodában van, ahol egy pedagógiai szakasszisztens csak vele foglalkozik, kíséri mindenhova és segít neki, amiben szükséges. Így Zétény minden nap időt tölthet közösségben is. A kezelésekre délutánonként jár, általában az édesanyjával, aki ápolási segély mellett mindig otthon van a fiával, aki 24 órás felügyeletet igényel. Az édesapa próbálja eltartani a családot a keresetéből, viszont a magánkezelések jelentős plusz kiadással járnak.

– Nem lehet megjósolni, hogy Zéti mennyire fog felépülni, mennyi kezelés kell neki. Pesten voltunk nyáron vizsgálaton az országos Mozgásvizsgálóban, ahol 50 százalékos mozgásbéli és értelmi fogyatékosságot állapítottak meg nála, de látni a javulását, így hosszú távon nem lehet tudni, hogy milyen eredmény érhető el. Nekünk úgy kell berendezkednünk, hogy még éveken keresztül szükség lesz a kezelésekre – tette hozzá Zétény édesapja.

Eddig rokonoktól és ismerősöktől kapott a család segítséget, most a Jótékonysági Kupa- Nagykanizsán keresztül már többen is támogatják őket. A szülők nagyon hálásak mindenkinek, és bíznak a gyermekük felépülésében.

– Ezt feldolgozni nem lehet, életem végéig elkísér, nagyon nagy teher ez nekünk. A baleset előtt Zéti nagyon életvidám kisfiú volt, állandóan jött-ment, beszélt, nem lehetett tőle szóhoz jutni sem. A balesete óta ez megváltozott, visszafogottabb lett. Nekünk az ad erőt, hogy az orvosok szerint nagy esély van a felgyógyulására, és egyszer talán, a későbbiekben rendes életet tud majd élni. A legnagyobb erőt pedig ő adja nekünk minden nap. Amikor ránézünk a két szép, barna szemére, az adja az erőt – árulta el Zéti édesanyja, Vuk Éva.

A Facebookon október 14-én indult gyűjtés a kisfiúnak, és már most rengetegen megkeresték a családot. A „Jótékonysági licit Gondi Zétényért” csoporthoz csatlakozva minden információt megtalálnak azok, akik segíteni szeretnének Zéténynek és a szüleinek.

Körtvélyessy Vivien

Fotók: Czigóth Sándor

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.