Ellenőrzést tartott a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság

facebook megosztás

A buszokat és a teherautókat ellenőrizte ma a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság az M7-es autópálya zalakomári pihenőhelyén. Az akció célja, hogy felhívják a sofőrök figyelmét a pihenőidő betartásának fontosságára.

A rendőrség a katasztrófavédelemmel, valamint a Nemzeti Közlekedési Hatósággal együttműködve, elsősorban a nehézgépkocsikat és az autóbuszokat, de a veszélyes árut szállító járműveket is fokozottan ellenőrizte reggel nyolctól délután négy óráig. A gépjárművek kiterelése a közútkezelő segítségével, teljes biztonságban zajlott. Zala megyében a 193-as kilométerszelvénynél, valamint a 87-es számú főúton, Zalalövő térségében ellenőrizték a járműveket. Amennyiben a rendőrök jogsértést találtak a ROADPOL "Truck & Bus" akció során, az közigazgatási bírságot vont maga után, ami 10 ezer forinttól egészen 300 ezer forintig terjedhet.


Focus on the road - Figyelem az útra

– A mai ellenőrzésünk egy ROADPOL nemzetközi ellenőrzés, melynek keretén belül a teherautósok és buszosok kerülnek górcső alá. A vezetési- és pihenőidőket ellenőrizzük elsősorban. Ennek az a célja, hogy a közlekedés biztonságát azzal is javítsuk, hogy a szociális időket betartsák a nagyobb gépjárműveknek a vezetői – nyilatkozta Szabó Balázs, ZMRFK, Közlekedésrendészeti Osztály, r. századosa.

K.V.

(Képek: KanizsaTV)

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.