Évente 30-35 ezer tonna sütőtök terem az országban
Évről évre egyre népszerűbb a sütőtök fogyasztása, amelyből évente 30-35 ezer tonnát takarítanak be az országban mintegy 1800 hektárról - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) az MTI-vel.
Tájékoztatásuk szerint évente 600-800 tonnát tesz ki az export, és megközelítőleg azonos mennyiségben importálunk is sütőtököt az egyenletes ellátás érdekében.
Hagyományosan az október-novemberi időszakban népszerű a sütőtök, amelyből az egy főre jutó fogyasztás évente 3-3,5 kilogramm körül alakul.
A sütőtököt április végén, május elején vetik. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a legnagyobb, közel 600 hektár a termőterület, de Csongrád-Csanád, Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is 200 hektár fölött van. Az egyik híres, elterjedt hazai fajta a Nagydobosi, illetve jellemző még a Kiszombori, az Óvári hengeres és az Orange (sonkatök).
A NAK javasolja, hogy felszelt sütőtök vásárlása esetén a szép egységes narancsos színű árut válasszák a fogyasztók, egészben vásárolva pedig ügyelni kell arra, hogy meglegyen a kocsánya. A felszeletelt sütőtök tárolható a hűtő zöldséges rekeszében, fóliába csomagolva, de csak nagyon rövid ideig. Fogyasztható például sütve, krémlevesként, ivóléként, valamint bébiételként, húsok mellé, párolva kiváló köret - írták.
MTI
(Borítókép: Kovács Tamás/MTI)
A rovat további hírei: Belföld-külföld
Változtak a fizetési meghagyásos eljárás szabályai októbertől
2023. okt. 4. 10:07Teljesen elektronikussá vált az eljárás a cégeknek, kötelező megadni az adószámot.
25-30 százalékos visszaesés várható az ingatlanpiacon az idén
2023. okt. 4. 08:50A magyarországi lakáspiaci forgalom 25-30 százalékos visszaesésével számolnak az előző évhez képest az OTP szakértői.
Nobel-díj - Krausz Ferenc, Pierre Agostini és Anne L'Huillier kapja idén a fizikai Nobel-díjat
2023. okt. 3. 14:45Krausz Ferenc móri születésű magyar fizikus 1985-ben párhuzamosan szerzett villamosmérnöki oklevelet a Műegyetemen és fizikusi diplomát az ELTE TTK-n. Kutatómunkáját a BME Fizikai Intézetében kezdte. Doktori fokozatát már a Bécsi Műszaki Egyetemen szerezte 1991-ben, ahol később docensként majd professzorként is dolgozott. 2003-ban a németországi Garchingban található Max Planck Kvantumoptikai Intézet igazgatójává nevezték ki, emellett 2004 óta a müncheni Lajos-Miksa Egyetem (Ludwig-Maximilians-Universität) Kísérleti Fizika Tanszékének vezetője.
A nem nyugdíjas felnőtt lakosság ötödének van csak nyugdíjcélú megtakarítása
2023. okt. 3. 08:12A nem nyugdíjas korú magyar felnőtt lakosság 55 százaléka egyáltalán nem bízik abban, hogy a jelenlegi nyugdíjrendszer hosszútávon fenntartható, mégis ötödük tervez csak hosszútávra és készül valamilyen öngondoskodási formával nyugdíjas éveire.
Karikó Katalin és Drew Weissman kapja az orvosi-élettani Nobel-díjat
2023. okt. 2. 12:23Karikó Katalin magyar biokémikus és Drew Weissman amerikai mikrobiológus kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat az mRNS-alapú vakcinák kifejlesztését megalapozó felfedezéseikért.
Októbertől több helyen, ingyenesen leadhatók a hulladékká vált gumiabroncsok
2023. okt. 2. 09:25Október elsejétől kötelező külön gyűjteni a hulladékká vált gumiabroncsokat, amelyeket a hulladékgazdálkodásért felelős MOHU MOL Zrt. és alvállalkozói, valamint a gumiabroncs-forgalmazók térítésmentesen átvesznek.
Október első hetében is folytatódik a nyugodt, túlnyomóan napos idő
2023. okt. 2. 06:00Október első hetében is folytatódik a nyugodt, túlnyomóan napos idő. Szerdán egy hidegfront szakadozott felhőzete vonul át az ország felett, kevés helyen lehet zápor, esetleg zivatar. A front mögött pár Celsius-fokkal visszaesik a hőmérséklet, de utána ismét melegedés kezdődik, vasárnap újra 21-26 Celsius-fok várható.