Felavatják a prémiumkategóriás zongorát a zalaegerszegi hangversenyteremben

facebook megosztás

Felavatják a Városi Hangverseny- és Kiállítóterem új, prémiumkategóriás zongoráját ma Zalaegerszegen, a hangszert az első koncerten Bogányi Gergely zongoraművész szólaltatja meg.   

A felsőkategóriába tartozó Yamaha zongorát a hangversenyterem korábbi, több mint 100 éves zongorája helyett sikerült beszerezni - mondta el az MTI-nek Tóth László intézményegység-vezető.     

A zongorán az előadó bármilyen érzelmet közvetíteni tud. A hangszer mechanikája tökéletesen működik, más hangszíne van a finom és megint más az erőteljes játéknál - hangsúlyozta Tóth László zongoraművész.     

"Ennél jobb zongorát nem lehet készíteni" - idézte fel az intézményegység-vezető Bogányi Gergely zongorajátéka után elhangzott mondatatát.     

A természetes, homogénfából, kézimunkával, Japánban gyártott hangversenyzongorát a hamburgi bemutatóteremben választották ki. A 27 millió forint értékű hangszert kedvezményes áron, mintegy 20 millió forintért vásárolták meg.     

A zongora beszerzését az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) 13,6 millió forinttal, a zalaegerszegi önkormányzat pedig 1,5 millió forinttal támogatta. A helyi mecénások (Péntek Károly és családja, valamint Balogh Ádám és családja) 4,3 millió forinttal járultak hozzá a hangszer megvásárlásához.

A pénteki zongoraavató koncerten Bogányi Gergely Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész Schumann-szólóműveket (a Gyermekjeleneteket és a C-dúr fantáziát) játszik. A Zalaegerszegi Szimfonikus Zenekar közreműködésével, Sándor János karmester vezényletével az A-moll zongoraverseny csendül majd fel a zalaegerszegi hangversenyteremben.     

November 20-án Ránki Dezső kétszeres Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész ad hangversenyt a zalai megyeszékhelyen.     

A prémium kategóriás hangversenyzongorát a zalaegerszegi zeneiskola növendékei, a helyi zenei együttesek, egyesületek is használhatják - tette hozzá Tóth László.

MTI

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.