Futás vissza a jövőbe

facebook megosztás


(Fotó: Horváth Zoltán)

Halloweeni tökfaragással, sütemény- és jelmezversennyel, valamint sportos programokkal várta a látogatókat hétvégén a Kanizsai Futóklub. A tagok vasárnap azt a nem mindennapi tettet is végrehajtották, hogy visszafutottak a jövőbe.

Szombat délután kezdődött a közös tökfaragás. A szervezők a programon pontozták a fiatalok jelmezét, és az alkalomra elkészített süteményeket.

– A rendezvényeink általában nyíltak, ez azt jelenti, hogy bárki részt vehet, nem csak a futóklub tagjai, hanem a város lakossága vagy jönnek környező városokból is, akár Szombathelyről, Kaposvárról. Máshonnan is szívesen látunk vendégeket és futókat – mondta Léhart Zoltán, a Kanizsai Futóklub alelnöke.


(Fotó: Horváth Zoltán)

A töklámpások elkészítése után futás következett. A kicsik egy 450 méteres szakaszt tettek meg, míg a felnőttek egy Csó-tó kört teljesítettek.

– Én faragtam tököt és szeretek futni, és ma a Csónakázó-tó körül fogok futni - mesélte Szegedi Hanna Zselyke.

A hétvégi programnak a rémisztő-vidám akcióval még nem volt vége, ugyanis a Kanizsai Futóklub az óraátállítás alkalmával, vasárnap hajnali kettőkor vissza a jövőbe futást szervezett. Ekkor – több más helyszín mellett – az Erzsébet teret is érintették a sportolók.

 

G.D.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.