Könyvtári mesék, avagy a könyvtáros is könyvet írhatna…

A könyvtárak mindennapjai - a kölcsönzésen és az olvasáson túl - kiapadhatatlan forrásai a kedves, vicces vagy akár elgondolkodtató történeteknek. Ki is tudhatná ezt jobban, mint egy könyvtáros?

A háttérmunka, amit egy könyvtáros a kölcsönzőpulton túl végez, sokak számára láthatatlan, pedig ez a hivatás igen sokrétű és változatos feladatokat kíván a szakma szerelmeseitől. Sőt, itt is általában a színfalak mögött történnek a legizgalmasabb dolgok. A nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár dolgozói most elmesélték lapunknak, hogy milyen érdekes vagy éppen váratlan meglepetések érték őket a munkájuk során. Czupi Gyula, a Halis István Városi Könyvtár igazgatója egy különleges esetről számolt be azzal, hogy miképp örökölte meg az intézményük a 19. századi  A magyar nemzet története című kilenc kötetes sorozatot.

- Rengeteg könyvet kapunk ajándékba, méghozzá egészen különféle csatornákon, de ennél egy hagyatékba kerültünk, egy örökség része voltunk. A város egy jeles polgára még be is hívott a lakásába, hogy miután ő meghal, akkor ezt a bizonyos könyvet a könyvtárnak szeretné adni. Ezután én erről el is feledkeztem, mígnem jött egy közjegyzői értesítés, hogy jelenjek meg, mert hagyatéki tárgyaláson kell részt vennem. Nem értettem a dolgot és kiderült, hogy egy könyvsorozatról volt szó, amire oda volt írva a nevem és, hogy nekem ajándékozza a könyvet. Tudtam, hogy ez nem feltétlenül nekem szól, hanem inkább a könyvtárunknak. Természetesen részt vettem benne, kifizettem az adót, ami jár az örökség után, és a könyvtárunk gyönyörű gyűjteményének részévé vált ez a sorozat, amit ilyen módon adott át a tulajdonosa – fogalmazott az igazgató. Berg Judit Két kis dinó Budapesten című kötete egészen egy külföldi kávézóból jutott vissza sikeresen a kanizsai bibliotékába.

- Még évekkel ezelőtt küldtek vissza hozzánk egy gyerekkönyvet, egy kedves kis levéllel mellékelve. Nagyon meglepődtünk, mert valaki külföldön egy kávézó asztalán találta meg ezt a könyvet. Elhozta onnan, és amikor látta, hogy könyvtári, akkor bevitte Budapesten egy könyvtárba, a pesti kollegák pedig visszaküldték nekünk – idézte fel az esetet W Kovács Ágnes könyvtáros. Bár megtanultuk, hogy a könyvtári könyvekbe nem szabad, de legalábbis nem illik beleírni – esetleg kiskapuként ceruzával -, az olvasók mégis szeretnek ilyen módon nyomot hagyni egy- egy példányban.

- Időnként át szoktuk nézni az állományt, hogy minden rendben van-e a polcokon. Az egyik polcon - ahol komolyabb témakörben vannak könyveink - az egyik könyvben találtam egy ajánlót. Egy felnőtt írta bele: ha valakit érdekel ez a témakör, akkor ne ezt a könyvet válassza. Ceruzával van beleírva, gondoltam, kiradírozom, végül inkább benne hagytam, hátha valakinek ez egyszer majd egy plusz, fontos információ lehet – osztotta meg az élményét Musztács Krisztián könyvtáros, majd Józsa Tibor könyvtáros folytatta:
- A gyerekkönyvtárban is különböző üzeneteket kezdtek el írogatni a kicsik a könyvekbe. Arra gondoltunk, hogy biztosítunk akkor erre egy platformot, úgyhogy az azolos könyveinkbe tettünk egy olyan lapot, amire gond nélkül írhatnak az olvasók. Ez a könyveket sem károsítja. Már egy adatbázisba gyűjtjük a gyerekek üzeneteit, olyan sok van. Az egyik kedvencem az, amikor egy kislány azt az üzenetet hagyta a könyvben, hogy: „Azért jó, mert anya azt mondta.”

Józsa Tibor azt is elmondta, hogy az olvasók egyre több dolgot hagynak benne a könyvekben. A fésűn és a vonalzón keresztül egészen a tisztasági betétig, elég sok mindent találtak már,
könyvjelzőkből egy egész gyűjteményük van. Benke Dániel könyvtáros szerint a munkájuk során az az egyik legfontosabb, hogy az olvasókat kedvesen és humánusan tudják kiszolgálni. Ezt a kedvességet pedig sokszor visszakapják.
- Gombóc Artút irigykedhetne rám, mert az olvasóink nagyon sokszor meglepnek csokoládéval. A fiatalabbak rajzolni is szoktak nekünk, ezek a szürke hétköznapok mellett mindig feldobják a napjainkat. Van egy idézetekkel teli kosarunk itt a könyvtárban, ebből lehet húzni egy napi bölcs vagy pozitív gondolatot. Tudok olyan olvasóról, aki gyűjti az idézeteket és füzérként, dísznek használja a lakásában. Ezek nagyon jó visszajelzések nekünk, hogy igenis, szükség van a kedves gesztusokra és az újításokra.

(Fotó: Tarvízió Produkció)

Néhány napja egy pécsi történet járta körbe a hazai sajtót. Egy ismeretlen küldte vissza a könyvtárba „A lovakat lelövik ugye?” című regényt, benne egy kis cetlivel. Ezen azt írta, hogy nagyjából negyven éve, a 80-as években szerezte meg a könyvet, de most megbánta és úgy gondolta, hogy a könyvlopást jóvá teszi és több mint 30 év után visszaküldi a könyvet. A könyvtárosok a könyvet megtalálták a jogelőd intézmény nyilvántartásában, így azt a pécsiek mostantól akár újra kikölcsönözhetik.

Körtvélyessy Vivien
(Fotók: Horváth Zoltán)