Korábban nem politizáltam, de a véleményem megvolt a dolgokról…
Farkas Zoltán 1990 novemberétől ’94 decemberéig volt alpolgármester (Fidesz). A következő ciklusban már nem vállalt politikai szereplést.
– Korábban nem politizáltam, de a véleményem megvolt a dolgokról. Az 1989-90-es években részt vettem a rendszerváltozás előtti eseményeken, és jobban odafigyeltem arra, hogy mi történik az országban. A Kanizsa Sörgyárban dolgoztam szállítási osztályvezetőként, ahol egy fideszes kolléganőm azzal fordult hozzám, hogy a Fidesz önkormányzati képviselőjelölteket keres, és vállalnám-e a jelölést.
– Miért ne vállalnám, gondoltam, aztán Stamler Lajos csoportvezetővel megbeszéltük a részleteket. Lakossági fórumokat tartottunk, tévében szerepeltem, és végül a belvárosi, 11-es választókörzetet, a Szent Imre és a Csengery utca környékét jelölték ki számomra. Komoly ellenfelem volt Tüttő István, Tolnai Lajos tűzoltóparancsnok és Jászberényi László kollégiumigazgató – emlékezett a kezdetekre Farkas Zoltán.
– A Szent Imre utcában laktunk, apám vízvezeték-szerelő volt, sokan ismerték őt is és engem is. Ez volt az egyik tényező, hogy sikerült nyernem, a másik pedig a Fidesz támogatása. Akkor már az SZDSZ és a Fidesz elég népszerű volt, míg az MDF kormányzási időszakában sokan eltávolodtak a demokrata fórum mellől, így az önkormányzati választásokon már nem szerepeltek olyan jól. A közgyűlés összetételét 8 MDF-es, 8 SZDSZ-es, 7 Fideszes, 2 szocialista, 3 KDNP-s és függetlenként Dömötörffy Sándor képviselő alkotta. 15-14 volt az arány az SZDSZ-Fidesz koalíció javára. Az SZDSZ adta a polgármestert Kereskai István személyében, a Fidesz engem javasolt alpolgármesternek, az MDF pedig Mayer Ferencet jelölte. Mindkettőnk elképzelését meghallgatták. Én úgy gondoltam, hogy abban a gazdasági helyzetben, abban a megváltozott világban nem humán, hanem műszaki, közgazdász végzettségű vezetésre van szükség. Kereskai közgazdász volt, én meg gépészmérnök. Valószínű, a többség figyelembe vette a véleményemet a szavazásnál.
–Nem tudom, mennyire emlékeznek rá, ’93-ban az Olajbányász olyan helyzetbe került, hogy az NB-II-ből feljuthatott az NB-I-be. Baranyai István elnök és Keszei Ferenc edző bejöttek hozzám a hivatalba, és megkérdezték, hogy tud-e a város támogatást adni, ha sikerül az NB-I-es szereplés. Az ellenzéki képviselőket egyenként sikerült meggyőznöm arról, hogy jó lesz a városnak, mert akkor híre megy az országban, és mindenki Kanizsáról fog beszélni. És ez így is lett. A város 37 millió Ft-tal támogatta a csapatot.
– A következő önkormányzati ciklusban már nem indultam, mivel olyan helyzetbe kerültem, ami nem tette ezt lehetővé. Közös listát állított akkor Kanizsán a Fidesz és az MDF. Tarnóczky Attila lett a listavezető, én meg a 2. helyen álltam biztos befutóként. A pártok közötti utolsó egyeztetés alkalmával azonban történt valami. Kereskai polgármester elküldött engem egy környezetvédelmi konferenciára Ausztriába. Dr. Csákai Ivánt bíztam meg azzal, hogy vezesse le a Fidesz részéről a megbeszélést, és mindenbe beleegyezhet, csak abba nem, hogy a 2. helyet átadjuk, bármit kínálnak érte. Aztán kaptunk egy plusz körzetet, ahol a Fidesz indulhatott, a lista második helyére Palotás Tibor került, én meg a harmadikra, és ez már esélytelen volt a számomra. Ezek után elment a kedvem az egésztől.
–1994 őszétől az Olajbányász SE-nél dolgoztam mint menedzser. Az volt a feladatom, hogy ismeretségi körömet hasznosítva pénzt szerezzek a futballhoz. A csapat a ’93- 94-es szezonban az NB-I-ben játszott, aztán kiesett, és 1998-ban sikerült ismét visszakerülniük az NB-I-be. Az Olajbányász után vezettem a Honda autószalont, s utána kerültem a határőrséghez. Itt fejeződött be az aktív pályafutásom. Közéleti tevékenységet nem folytatok, 12 éve nyugdíjas vagyok. Szerencsém volt, mert még 60 évesen nyugdíjba vonulhattam.
– A mostani önkormányzat munkájáról az a véleményem, hogy nehéz helyzetben vannak. Nem szeretnék most Balogh László helyében lenni. Azt sem tudom, mennyire képesek a kompromisszumra. Ismerem Fodor Csabát, nem könnyű vele dűlőre jutni és megegyezni sem, hiába mondja, hogy arra törekednek. Nálunk ez nem így volt. Csak a személyi kérdésekben nem tudtunk néha kompromisszumot kötni. De nem is emlékszem olyanra, hogy az úgynevezett ellenzékiek mindig egységesen voksoltak volna, mert valaki mindig kilógott közülük. Nálunk lehetett együttműködni az ellenzékiekkel. Még azt is mondanám, hogy nagyon jó kapcsolatban voltunk a munkán kívül is. Az is előfordult, hogy az MSZP-s Böröcz Zoli és a kereszténydemokrata Palotás Tibi együtt énekelték a székely himnuszt sörözgetés közben.
– A helyzetünk nem volt könnyű. Az első kórházrekonstrukcióra 1 milliárd 250 millió Ft, 50 %-os állami támogatást sikerült szerezni, ezért megszavaztuk és elindítottuk. Ezáltal a város 3 milliárd Ft-os költségvetéséből 3 éven keresztül évente 10-15 százalékot a kórházra kellett fordítani. De emellett is jól gazdálkodtunk, mert a kezdetek kezdetén átszerveztük a hivatalt, és olyan vezetők kerültek pozícióba, mint Cserti Tibor, Karmazin József, Kovács Zoltán, a jogi vonalon Fazekas István, Henczi Edit jegyző, és még lehetne sorolni, akikben meg lehetett bízni, akik meg merték mondani a véleményüket. Az ilyen munkatársakkal sikerült megoldani azokat a problémákat, amik aztán jöttek csőstől – foglalta össze gondolatait Farkas Zoltán.
Bakonyi Erzsébet
(Fotók: Archív/Kanizsa Médiaház)