NB II-es csapat érkezik a labdarúgó Magyar Kupában

facebook megosztás

Az FC Nagykanizsa NB III-as labdarúgó együttese három hete a MOL Magyar Kupa főtábláján a Gyöngyöshalász SE otthonában aratott 4-3-as sikere után készülhetett az újabb kör sorsolására, melyet ma este tartottak.

Nos, a kanizsaiak a főtábla legjobb 64 együttese között 2018 februárja – akkor a Békéscsaba - után ismét NB II-es gárdával kerültek össze, hiszen október végén a Debreceni Egyetemi Atlétikai Club csapatát fogadhatják.


Ki gondolta volna, hogy egyszer még egy labdarúgó adatbank gyűjteményből lesz jelentősége egy DEAC-os bejegyzésnek?

Fotó: Polgár László 

A debreceni egyesületet az első világégés és az azt követő viharos időszak után 1919-ben alapították és most is nevezetes arról, hogy az egyetemisták egyesülete majd' húsz szakosztályt működtet. A labdarúgók előző, csonka szezonjában az NB III Keleti csoportját vezették, amikor a pontvadászat berekesztésre került, a hajdúságiak fekete-fehérek azonban vállalták a második vonalbeli tagságot. A bajnokságban hazai találkozóikat a Nagyerdei Stadionban vívják, ugyanakkor az MK-ban egy meccsen dől el a győztes kiléte, s mivel a Kanizsa harmadik vonalbeli legénység, a találkozót Nagykanizsán rendezik. A mérkőzésnap az október 27-29. közötti dátumoknál keresendő, pontosan később kerül kijelölésre.

P.L.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.