Nyugaton első- és másodfokú figyelmeztetések zivatarveszély miatt

facebook megosztás

Zivatarveszély miatt az ország nyugati részére első- és másodfokú figyelmeztetéseket is kiadott szombatra a meteorológiai szolgálat.    

Az MTI-hez hajnalban eljuttatott veszélyjelzés szerint Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megyében van érvényben másodfokú, Komárom-Esztergom, Somogy és Veszprém megyében pedig elsőfokú figyelmeztetés.    

Az Országos Meteorológiai Szolgálat az írta: szombaton késő délutántól nyugaton, délnyugaton labilizálódik a légkör. Kora estétől zivatarok alakulhatnak ki, előbb inkább a nyugati határvidéken. Késő este kiterjedtebb zivatarrendszer alakulhat ki a Dunántúlon, amely hajnalra fokozatosan átterjed a Duna-Tisza közére. A zivatarok nyomában több helyen várható intenzív csapadék (egy-egy helyen akár 20 milliméternél több is), 60-80, helyenként 80-100 kilométer/órás szélroham, jégeső, néhol nagy méretű jég is.    

Szombaton napközben és este a Dél-Alföldön, valamint a Dunántúlon, főként a magasabban fekvő tájakon és a Kisalföldön helyenként viharossá fokozódhat a szél.    

Az előrejelzés szerint szombaton napközben 24-30 Celsius-fokig melegszik az idő. Késő estére 16-21 fok közé hűl le a levegő.

MTI

(Borítókép: Varga György/MTI)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.