Önkéntesek is dolgoztak a parókia renoválásán

facebook megosztás

 


(Kép: KanizsaTV)

Felújították a nagybakónaki parókiát. A több mint 300 éves épületen számos felújítást végeztek, ami jelenleg múzeumként üzemel.

A Magyar Falu Program részeként renoválták a nagybakónaki templom melletti parókiát. Az épületen korszerűbbre cserélték a nyílászárókat, elvégezték a külső szigetelést és felújították az ereszcsatornákat is. Az épület új funkciót is kapott. jelenleg múzeum működik benne.

A parókián már 2008-ban volt egy kiállítás, amit elkezdtünk csinálni. Azóta ­– most a felújítás miatt – egy picit felborult a rend, de már visszaállt. Van két helytörténeti helységünk, két egyháztörténeti helyiségünk, egy szoba, ahol a kanizsai múzeumból kihelyezett tárgyak és emlékek szerepelnek – mesélte Horváth Dénesné önkéntes segítő.

A kiállítás másik két termében – egyebek mellett– egy polgári berendezést és egy a kornak megfelelő iskolai osztálytermet tekinthetnek meg az arra látogatók.


A tárlat elemei javarészt a falubéliek személyes tárgyaiból származnak (Kép: KanizsaTV)

– Ebben a teremben található Sári tanárnénink zongorája, a csuhébabákat Karáné Nagy Magdolna ajándékozta a múzeum részére. A hátunk mögött található a régi tűzoltók oklevelei, a serleg, amit nyertek – árulta el Notterpek Antalné.

A helyiek az épületet belső munkáit már korábban elkezdték. A renováláshoz a faluban élők közül többen is csatlakoztak, hogy mielőbb elkészüljön a munka. A résztvevők elmondták: körülbelül 3 hónapig segédkeztek, elvégeztek minden olyan munkát, amire éppen szükség volt. 


300 éves emléktárgy is megtalálható a  gyűjteményben (Kép: KanizsaTV)

– Meszeltünk, takarítottunk, pakoltunk, amit kellett egy ilyen múzeumnál a felújítás alatt, mert az épület elég romos állapotban volt – mondta Szabó Józsefné önkéntes segítő.

A tárlat elemei javarészt a falubéliek személyes tárgyaiból vagy emlékeiből származnak, de megtalálható több érdekes, különleges könyv és okirat is. Ezek között vannak olyanok, amelyeknek kora eléri a 300 évet. (1770) A kiállítást az érdeklődők előzetes egyeztetést követően tekintheti meg.

 

G.D.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.