Súlyosan megfenyegette volt élettársát

facebook megosztás

A Nagykanizsai Járási Ügyészség zaklatás bűntette miatt emelt vádat.


dr. Pirger Csaba (Kép:ugyeszseg.hu)

Egy 1987-ben született nagykanizsai férfi korábban élettársi kapcsolatban élt egy ugyancsak nagykanizsai nővel, kapcsolatukból közös gyermekük is született. A nő azonban 2019. októberében a gyermekkel együtt elhagyta a férfit, és megszakította vele az élettársi kapcsolatot. A férfi ezt nem tudta elfogadni. Az élettársi kapcsolatuk megszakadását és külön költözésüket követően a nőnek nyolc hónapon keresztül internetes közösségi oldalakon zaklató üzeneteket írt. Az üzenetek között voltak olyan tartalmúak is, amelyben megveréssel, megöléssel fenyegette volt élettársát és rá tekintettel annak új barátját is. A fenyegetések alkalmával többször olyan képeket is küldött, amikor kést tartott a kezében. Az üzenetek miatt a nő félelemben élt, féltette magát, a 2 és fél éves gyermekét, valamint új partnerét is. A terhelt 2020. május 1-jei üzenetében azt írta: „hamarosan menni fogok, szétszedlek. Addig ütlek, amíg mozogsz”. A terhelt 2020. május 15-én pedig azt írta a sértettnek: „Ki foglak nyírni…”. A sértett ezt követően, 2020. május 16-án feljelentést tett a férfi ellen - közölte dr. Pirger Csaba, a a Zala megyei főügyészség szóvivője.

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.