Szenvedéllyé vált ismeretterjesztés

facebook megosztás

Gelencsér Gábor nyugdíjas újságíró, rádióriporter és pedagógus sohasem unatkozik. Az eredetileg nyelvész, orosz-angol szakos tanár szeme előtt gyermekkorában az etnográfusi pálya lebegett, de a földrajz és a néprajz iránti vonzalma csak a nyugdíjas éveiben teljesedett ki igazán.

– Amíg az ember dolgozik, nincs ideje arra, hogy a kedvenc tevékenységével és műfajával foglalkozzon – jegyezte meg. – Amikor nyugdíjas lettem, több időt szentelhettem arra, hogy a különböző kontinensek népeinek a kultúráját, illetve magukat az országokat megismertessem az érdeklődőkkel. Azért szervezem a különböző kiállításokat, hogy minél részletesebb áttekintést adhassak róluk a közönségnek. Voltaképpen ez egy ismeretterjesztő tevékenység a számomra. Kezdettől fogva gyűjtőszenvedélyemmé vált a különféle dolgok, relikviák megszerzése. A retro képeslapoktól kezdve a bankjegyeken, zászlókon, érméken, papírszalvétákon át egészen az ásványokig, olyasmikre próbáltam szert tenni, amik sokoldalúan bemutatják az adott országot. Ázsia a kedvencem. Kutattam Kőrösi Csoma Sándor életét, munkásságát és természetesen azt, amit a Brunnerekről tudni lehet. Ebben a témában tanulmányom is megjelent a veszprémi folyóiratban.

Gelencsér Gábor 18 kiállítás megszervezését tudhatja maga mögött. A tárlatok kurátoraként mindig számíthat a zalaszabari Kalmár Anikó együttműködésére.

A gyűjtő azonban nemcsak országokról, földrészekről mesél. Néhányat kiemelve; év elején, a Felsőtemplom bálján az öt világvallást mutatta be érméken keresztül. Tavasszal a közlekedéstörténeti kiállítását szemlélhették meg a Zsigmondy Vilmos Technikum diákjai, ahol az adott országok vasútjai, hajói és repülőgépei szerepeltek. A Halis István Városi Könyvtárral együttműködve tematikus kiállítást rendeztek Cholnoky Jenő földrajztudós születésnek 150. évfordulója alkalmából.

A kiállítások szervezésén túl közreműködője volt egy kötet bemutatójának is. Nyáron a helyi egyesülettel közreműködve Alsóbélatelepen rendeztek egy Afrika napot, melynek keretében bemutatták a nagykanizsai származású Dr. Balázs Judit közgazdász professzor rendhagyó útikönyvét Dél-Afrikáról. Ehhez is volt köze Gábornak, mivel a könyv illusztrációjához az ő gyűjteményét is felhasználta a professzor. A könyv borítóján a gyűjteményének egyik 30-as években készült képeslapja szerepel. A zulu családot ábrázoló fekete-fehér képeslapot utólag színezte be a könyv tervezője.

– Készül már a könyv folytatása, az 51 országban járt professzor második kötete, mely várhatón ősz végére megjelenik – jelezte Gábor.

A legutóbbi, a HSMK „Én hobbim” sorozatában bemutatott Barangolás az amerikai kontinensen című kiállításával Amerika magyar utazóinak állít emléket. Arra kívánta felhívni a figyelmet, hogy mennyi jeles magyar ember kutatta az amerikai földrész tájait, országait. Egyfajta missziónak, küldetésnek tartja, hogy megismertesse a felnövekvő ifjúságot, a fiatal nemzedéket azzal, hogy ez a szép bolygó, a Föld mennyi szépséget tartalmaz.

Nagy sikere volt a Honvéd Kaszinó égisze alatt, Halmos Ildikó igazgatóval közösen megrendezett Világkuckó sorozatnak, ami szintén a különböző földrészek kultúráját mutatta be látványosan, sokoldalúan. A COVID-19 azonban itt is közbeszólt, a nagy világutazó, Dr. Kubassek János nemzetközi geográfus, múzeumigazgató májusra tervezett előadóestje, a világjárvány miatt elmaradt.

S amikor Gelencsér Gábor éppen nem készül semmilyen kiállításra sem, rendezi, rendszerezi az általa olvasottakat, amelyek őt ismerve kiinduló pontjai lehetnek egy újabb tárlatnak…

Bakonyi Erzsébet

(Borítókép: Bakonyi Erzsébet)

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.