Szigorítanak a szabályokon

facebook megosztás


(Kép: Kanizsa TV)

A vendéglátó- és szórakozóhelyeken is kötelező lesz a maszkviselés november másodikától. Az operatív törzs mai tájékoztatóján elmondták, hogy az igazolt fertőzések számának folyamatos növekedése miatt hétfőtől szigorodnak a szabályok.

Szélesebb körben lesz kötelező a maszkviselés – fogalmazott Kiss Róbert rendőr alezredes. Csak az étkezés idejére lehet levenni a maszkot a vendéglátó- és szórakozóhelyeken is hétfőtől.

- Mint ahogy azt Önök is tudják, a jelenleg hatályos kormányrendelet értelmében kötelező a maszkviselés a közlekedési eszközökön, a kereskedelmi üzletekben, mozikban, színházakban, könyvtárakban, az egészségügyi és szociális intézményekben, illetve a gyűléseken, sportrendezvényeken, ügyfélszolgálati irodákban is. A kormány döntése értelmében kiterjeszti a maszkviselési kötelezettséget november 2-tól, hétfőtől, a vendéglátásra, illetve a szórakozóhelyekre is – mondta Kiss Róbert rendőr alezredes.

A hétvégével kapcsolatban a rendőr alezredes elmondta, hogy mindenszentek és halottak napján megerősítik a rendőri jelenlétet a temetőkben és azok környékén.

- Az idei évben a klasszikus rendőrségi feladataink mellett, figyelemmel a koronavírus-járványra, a védelmi intézkedésekkel kapcsolatos szabályok betartatására is intézkednünk kell. Kérünk minden temetőbe érkező magyar állampolgárt, hogy aki tömegközlekedési eszközzel közelíti meg a temetőt, utazás és várakozás során viselje a maszkot, mindannyiunk közös érdeke értelmében – tette hozzá Kiss Róbert rendőr alezredes.


(Kép: Kanizsa TV)

Galgóczi Ágnes osztályvezető a járványügyi adatokról adott tájékoztatása alapján az elmúlt 24 órában 2194 főnél mutatták ki a koronavírus fertőzést, ezzel 68127 főre emelkedett az igazolt fertőzések száma. Elhunyt 56, többségében krónikus betegségben szenvedő idős beteg. Az influenza szezonra pedig már ebben a hónapban el kell kezdeni a felkészülést.

- Elérkeztünk az ősztől tavaszig tartó szezonhoz, mely a felsőlégúti fertőzéseknek kedvez. Ezek közül is az egyik az influenza fertőzés. Magyarország már októberben elkezdi minden évben a felkészülést az influenza szezonra, annak ellenére, hogy általában januárban éri el az országot a járvány. A felnőttek részére biztosított oltóanyag folyamatosan kiszállításra kerül a háziorvosok részére. A gyermekek részére alkalmazható oltóanyag pedig a mai, illetve a holnapi napon került kiszállításra a kormányhivatalok számára - nyilatkozta Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ osztályvezetője.

Az osztályvezető elmondta, hogy az eddigi ismereteink alapján hat hónap az az idő, amíg valaki a koronavírusos megbetegedést követően védettnek tekinthető az újra fertőződéssel szemben.

 

K.V.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.