Új helyre költöztetik a hévízi buszpályaudvart

facebook megosztás

Mintegy 700 millió forintos közlekedésfejlesztési projekt részeként, a Volánbusszal konzorciumban új buszpályaudvart épít Hévízen a város önkormányzata - közölte a polgármester.    

Papp Gábor (Fidesz-KDNP) elmondta: a Település- és területfejlesztési operatív program (TOP) keretéből nyert az önkormányzat mintegy 700 millió forintot a fenntartható közlekedés fejlesztésére, amelynek része az új buszpályaudvar és egy kerékpárút kialakítása.    

A város Cserszegtomaj felőli részén, a nagy parkoló mögötti területen néhány éve már elkészült, de nem nyitották meg a tervezett helyi buszjáratoknak szánt alpályaudvart, amelyet az időközben megváltozott városi közlekedési koncepció részeként most központi buszpályaudvarrá bővítenek. A Volánbusz Zrt. igényeit figyelembe véve a jelenleginél nagyobb, hét buszöböllel rendelkező központi megállót alakítanak ki fogadóépülettel, ahol a közlekedési társaság elektronikus utastájékoztató rendszert szerel fel - részletezte a polgármester.    

Jelezte: szeptember utolsó napján átadták a munkaterületet, a kivitelezés határideje 210 nap, vagyis jövő tavaszra fejeződnek be a munkálatok. Az önkormányzat és a Volánbusz ezután területcserét hajt majd végre, így a gyógytó közvetlen szomszédságában lévő jelenlegi pályaudvar helyén, az épület átalakításával a város - egymilliárd forintos gyógyhelyfejlesztési pályázatából - turisztikai információs központot és rendezvényteret alakít ki.

Papp Gábor hozzátette: a naponta több száz busz miatti forgalmi terheltség megszűnik a belvárosban, de az új pályaudvar is csak néhány száz méterrel lesz távolabb a jelenlegitől. A terveik között pedig továbbra is szerepel - ehhez korábban 17 helyszínen buszöblöt is kialakítottak -, hogy kisebb járművekkel helyi buszjáratot is indítanak majd.    

A polgármester elmondta még: a közlekedésfejlesztési pályázat másik elemeként a Vörösmarty utcában az úttest kiszélesítésével és a csapadékvíz-elvezetés megoldásával 800 méter hosszú kerékpárút épül mindkét oldalon. A nyugati városrész irányába vezető sávok lehetővé teszik majd az oktatási intézmények kerékpáros megközelítését is.     

Az önkormányzat célja a járványhelyzetben visszaeső turistaforgalom idején megvalósítsa elnyert pályázatait, hogy a jövő évi főszezonban már új attrakciókkal tudja fogadni a vendégeit - hangsúlyozta Papp Gábor.

MTI

(Borítókép: Az új buszpályaudvar látványterve/kerub.hu)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.