Volt egyszer egy katonaváros…

Sorozatunk befejező részében Poprádi Zoltán nyugállományú honvéd ezredes, dr. Kékesi Jenő tartalékos alezredes és Ferge László őrnagy idézi fel a katonaidőket.

A katonaság együtt élt a várossal

Poprádi Zoltán honvéd ezredes 1991-től 1997-ig volt a Thúry György Gépesített Lövészdandár és a Nagykanizsa Helyőrség parancsnoka. A Honvéd Hagyományőrző Egyesület Zala-Somogy megyei elnökeként jelenleg sem szűnt meg kapcsolata a katonasággal.

– Nagykanizsa igazi katonavárossá válása 1902-től, a Dózsa György út 73-75. alatt lévő József főherceg laktanya átadásától datálódik – emlékeztetett. – A 20. században a laktanyákban élő tisztek, valamint a sorkatonák jelentősen hozzájárultak a város fejlődéséhez. Jó hatással voltak városunk kereskedelmére, ipari termelésére és szolgáltatásaira. Úgy is mondhatnánk, a katonaság együtt élt a várossal és a város sportjával. Részt vettek a vívás, a lövészet, az autósport, a labdarúgás, az atlétika sportág országos versenyein. Az augusztus 20-ai díszszemléken az alakulat Páncélozott Szállító Harcjárművei úsztak a Parlament előtt a Dunán. Kiemelkedően teljesítettek az őszi időszak betakarítási munkáiban és segítették a város és környékének szépítését. Ezek közül most csak a Mindenki Sportpályája és a Csónakázó-tó kialakításában való részvételt említem meg – fogalmazott Poprádi Zoltán.

Családias légkör jellemezte a határőr őrsöket

Dr. Kékesi Jenő önkéntes műveleti tartalékos alezredes, a Magyar Honvédség katonai összekötője. Nem bánta meg, hogy a katonai pályát választotta élethivatásul, és máig sem szűnt meg a kapcsolata a katonasággal. A határőrségnél 1979-től 2007-ig teljesített szolgálatot. Majd ezt követően, amikor a Magyar Honvédség kereteiben meghirdették a tartalékos állomány feltöltését, jelentkezett és felvételt nyert a Nagykanizsai Járási Hivatal égisze alatt működő Nagykanizsai Helyi Védelmi Bizottság honvédelmi elnökhelyettesi beosztásába.

– 1975-ben felvételiztem a Kossuth Lajos Katonai Főiskola határőr tanszékére, amit 1979-ben fejeztem be – idézte fel a kezdeteket. – Onnan először a nagykanizsai határőr kerület rédicsi őrsére helyeztek parancsnokhelyettesi beosztásba. Azt követően pedig ’81 nyarán a Gyékényes melletti Lankóc-erdői őrsre őrsparancsnoknak.

Ebben az időszakban a határőr őrsök szelleme családias légkört tükrözött, az ott szolgálatot teljesítő sorkatonák és hivatásosok egymást segítve hajtották végre a rájuk kiszabott feladatokat. Innen 2004 nyarán helyezték át a nagykanizsai határőr laktanyába először 3 évre, mint a törzsszázad parancsnok-helyettese, majd azt követően az igazgatói közvetlen, illetve a humán szervek állományába különböző beosztásokba.

– Nem bánta meg, hogy a katonai pályát választotta?

– Az instrukciót főként édesapámtól kaptam, aki fiatal korában határőr hadnagyként dolgozott. Az igaz, pályaválasztáskor nem pontosan erre gondoltam. Az első 10 hónapban a kiképzésünk szigorú rend szerint, erősített harcászati jelleggel és fizikai igénybevétellel Szegeden történt. A tanároktól azt a szlogent hallottuk, hogy aki Szegedet kibírja, az élete végéig határőr marad, amit az én példám is jellemezhet, mert bizony az első napokat követően bennem is felmerült, hogy ezt akartam-e? Addig én nem borotválkoztam, mert nem volt mit, ott pedig selyempapírral megállapították, hogy borotválkozni kell. Mivel azt sem tudtam, hogyan kezdjek hozzá, megkértem őket, hogy mutassák meg. Onnantól kezdve borotválkozásra voltam ítélve.

Aki katona szeretne lenni, megteheti

Ferge László őrnagy, a zalaegerszegi 12. Katonai Igazgatási és Érdekvédelmi Iroda vezetője a szülei révén és a katonai pályafutása során is többször hallott Nagykanizsa katonai múltjáról. Napi kapcsolatban áll a Nagykanizsai Honvéd Egyesülettel és folyamatosan beszélgetnek ezekről az időkről. A Toborzó Pont megnyitásával a katonaság újra visszatalált a katonavárosba.

– Azért is terveztük, mert korábban is jelentős volt az érdeklődés Nagykanizsán a katonaság iránt – jelentette ki az őrnagy. – A különböző rendezvényeken, iskolai előadásokon azt tapasztaltuk, hogy ez a múlt még mindig él, és pontosan ez volt az egyik oka, hogy a honvédséget egy kicsit visszavigyük a városba. Újra legyen katonai jelenlét, az emberek újra lássanak katonákat, egyenruhát, tudjanak velünk beszélgetni, tapasztalatot cserélni. A fiatalok tudjanak érdeklődni a továbbtanulási, a felnőttek pedig az elhelyezkedési lehetőségekről, akár a szerződéses katonaságot vagy a speciális önkéntes területvédelmi tartalékos szolgálatot választják, aminek a felkészítése Nagykanizsán történik.

Egy kicsit visszajön a régi hangulat Kanizsára. Aki meglát egy katonát az utcán, meg is szólíthatja, és megkérdezheti tőle, miként éli meg a katonai szolgálatát.

Aki katona szeretne lenni, megteheti. Tanulhatnak a Közszolgálati Egyetemen, vagy mehetnek az „Acélkocka” képzésre Szentendrére.

Ferge László családi minta alapján választotta a katonai pályát, hiszen édesapja katona volt, de maga is kedvet érzett hozzá. 20 év után nyugodt szívvel mondja, hogy nem bánta meg a döntését.

Bakonyi Erzsébet