Zárt kapus lesz a mérkőzés

facebook megosztás


(Kép: KanizsaTV)

Megyei rangadóra készülnek a kanizsai kézis lányok. A Tungsram SE Nagykanizsa az Egerszegi KK-t fogadja vasárnap a Tungsram-csarnokban. A már korábban meghozott szövetségi döntés értelmében a találkozó zárt kapus lesz.

A legutóbbi fordulóban közel állt egy bravúrpont megszerzéséhez a Tungsram az egyik fő bajnokaspiráns, dunaújvárosi csapat ellen. A gárdát ettől a szezontól irányító Baranyai Zsolt szerint amennyiben sikerül ezt a formát tartani, meglehet a győzelem az egerszegi csapat ellen.

– Az első három meccset kicsit túlgörcsölték a lányok, nagyon szerettek volna bizonyítani nekem. S azt gondolom, hogy nem jött ki az, ami igazán bennük van, de az utolsó mérkőzésen, a Dunaújváros ellen nagyon jó teljesítményt nyújtottunk egy olyan csapat ellen, amely a bajnokság megnyerésére is esélyes. Remélem ezt a játékot tartani tudjuk, s akkor reménykedhetünk benne, hogy a bennmaradást el fogjuk tudni érni - mesélte Baranyai Zsolt, a Tungsram SE Nagykanizsa vezetőedzője.


Dunaújváros ellen nagyon jó teljesítményt nyújtottak (Kép: KanizsaTV)

Bár 4 meccs után 0 ponttal áll a Tungsram, Zvolenszky Nórának így sem megy rosszul, hiszen harmadik az NB II Dél-nyugati csoportjának góllövőlistáján. A csapatkapitány elmondta: gőzerővel készülnek és bízik benne, hogy előbb-utóbb az elvégzett munka pontokban is megmutatkozik.

– Százszázalékosan készülünk rájuk mind védekezésben, mind támadásban. Mindent megpróbálunk átvenni, gyakorolni. S reméljük, hogy most már ez pontokat is fog eredményezni a bajnokságban - mesélte Zvolenszky Nóra, a Tungsram SE Nagykanizsa játékosa.

A találkozó tétjét még tovább növeli, hogy a megyeszékhelyi csapat is 0 ponttal áll, ugyanakkor a győztes gárda akár három helyet is léphet előre a tabellán. A mérkőzésről a Kanizsa TV felvételt készít, melyet jövő kedden este nézhetnek  meg az érdeklődők.

 

M.B.Gy.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.