A fűtésszezon veszélyei

facebook megosztás

A fűtésszezon veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelem. A szakemberek rendszeresen kérik a lakosságot: ellenőrizzék és tartsák karban a fűtőberendezéseket, valamint szereljenek be egy szén-monoxid-jelző berendezést.

Zala megyében pár nap leforgása alatt több szén-monoxiddal kapcsolatos riasztás érkezett a katasztrófavédelemhez. Az érintett településeken kimutatták a hivatásos tűzoltók a CO veszélyt, illetve a mérges gázt az adott ingatlanokban. Az esetek zömében a szén-monoxid-jelző hívta fel a figyelmet a bajra, ezért is fontos, hogy otthonainkban legyen jelzőkészülék.

– Az utóbbi időben tipikus példa, hogy a fürdőszobai átfolyós vízmelegítőkből közvetlenül is a lakótérbe juthat. Azt fontos megemlíteni, hogy a nyílt égésterű és kéménybe nem kötött, valamint a nyílt égésterű és kéménybe kötött gázkészülékek működésük során mindig az adott helyiségnek a levegőjét használják, ezért nagyon fontos, hogy ezeknek a készülékeknek a folyamatos levegő-utánpótlásáról gondoskodjunk – fogalmazott Kósi Zsolt, a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.

A katasztrófavédelem honlapján megtalálható azon  készülékek listája, amelyek jó minőségű érzékelők, illetve azoké is, amelyek a korábbi próbákon, teszteken megbuktak.

– Ha elmegyünk a boltba azzal a célzattal, hogy szén-monoxid-érzékelőt vásárolunk, legelőször kérjünk róla egy minőségi tanúsítványt. Ezzel tudjuk eldönteni azt, hogy ez egy bevizsgált, jó minőségű szén-monoxid-érzékelő vagy csak illegálisan behozott az országba, és nem alkalmas semmire igazából –  árulta el Timmermann Péter, a Zalagáz Kft. ügyvezetője.

A legbiztonságosabb, ha gázkészülékeket árusító boltokban vagy elektronikai áruházakban vásároljuk meg a terméket. A szakemberek azt javasolják, hogy a fűtőeszközöktől célszerű 1-1,5 méteres távolságra, fejmagasságba rakni.

G.D.

(Képek: Kanizsa Tv)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.