Elindult a Szakmát a kézbe!

facebook megosztás

Elindult a Szakmát a kézbe! pályaorientációs beszélgetéssorozat a Kanizsa TV-n. Az első adásban szó volt az átalakult szakképzésről, a Thúry-iskola képzéseiről, illetve a vendéglátásban rejlő hazai lehetőségekről. A Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamara kezdeményezése holnap a Cserháti-iskolával folytatódik.

A szakképzés átalakulásával kapcsolatban a mai adásból - egyebek mellett - azt is megtudhattuk, hogy a 2020-2021-es tanévtől a szakképző intézményeknek két típusa lett, a technikum és a szakképző iskola. Előbbi 5, utóbbi pedig 3 éves képzés.

– A technikumról azt kell tudni, hogy 5 év alatt a tanulók érettségi bizonyítványt szerezhetnek, s szakmai végzettséget. A 3 éves szakképző iskola pedig szakmát ad a gyerekeknek. Amiben nagy változás történt, hogy nem kell rögtön dönteniük, hiszen most már ágazatot választanak, s az ágazaton belül, a szakképző iskolában kilencedik évfolyam végén döntik el, hogy melyik szakmát szeretnék választani – mondta Richterné László Erzsébet, a Thúry-iskola igazgatója.

Az új struktúra a gyakorlati oktatásra is nagy hangsúlyt fektet. Azok a fiatalok, akik a turizmus-vendéglátás ágazatban tanulnak, például a zalakarosi MenDan Hotelben is tölthetik a gyakorlati idejüket.

– Aki a sulit el tudja végezni, ő már a szakmában fog maradni. A MenDanban, illetve a MenDan kvalitású szállodákban lenni a fiataloknak többek között azért is fontos, mert kiváló ugródeszka. Ha valaki 2 évet dolgozik a MenDanban, akkor a világon bármelyik szállodába elmehet, mert akkor ott már nem lesz teljesen újonc. Mi egy kiváló bázist tudunk adni a fiatalok szakmai életének további folyásához – árulta el Czimondor Nándor, a MenDan Hotel Zalakaros igazgatója.

Szakirányú továbbtanulási lehetőségek is vannak a Keriben. Kovács András közgazdaság ágazatban tanul, hiszen az itt szerzett végzettséget többletpontként az egyetemi felvételi során is fel tudja majd használni.

– A matematika nagyon fontos ebben a szakmába, de elég lehet az is, ha egy diáknak gazdasági rálátása van, tehát van egy biztos pontja, tudása, amin el tud indulni a szakma irányába. Fontos, hogy érdekelje ez a vonal – mesélte Kovács András, a Thúry-iskola diákja.

A beszélgetést teljes egészében megnézhetik Youtube-csatornánkon. Holnap 10:30-kor folytatódik a Szakmát a kézbe! sorozat. A Cserháti-iskola képviselőivel és diákjával készített beszélgetésünket - a mai adáshoz hasonlóan - élőben követhetik a videómegosztó portálon.

M-B.Gy.

(Borítókép és fotó: Kanizsa TV)

 

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.