GasztroKanizsa: Csirkemell párolt zöldséggel és mandulás krokettel

facebook megosztás

Mivel a kézilabdázás miatt ifj. Kollonay Zoltán már 14 évesen elköltözött otthonról, hamar meg kellett tanulnia az önálló életet. Elhatározta, hogy beletanul a főzés és a konyhai műveletek fortélyaiba. Az ételek elkészítésekor négy fő szempontot tart szem előtt: legyen nagyon finom, könnyen elkészíthető, egészséges és tápláló.

Olvasóinknak a roston sült csirkemell receptjét mutatja be. A háromféle sütési módnak köszönhetően a hús egyszerre lesz kérges, belül szaftos és omlós, kívül pedig a vajas kakukkfüves bevonatnak köszönhetően izgalmas ízvilágú.

Hozzávalók:

Két nagyobb csirkemellfilé, só, bors, olívaolaj a sütéshez, vaj, kakukkfű, 2-3 gerezd fokhagyma, párolni való zöldségek. A kroketthez: tört mandula, burgonya, só, vaj, 1-2 tojássárgája, reszelt szerecsendió, olaj a sütéshez.

Elkészítése:

A csirkemelleket mindkét oldalukon alaposan sózzuk és borsozzuk. A serpenyőt felhevítjük, kevés olajjal sütjük, fél percenként forgatjuk. A hús nagyságától függően kb. hat perc alatt szép kérgesre pirul. Ezután 150 fokos sütőben légkeveréssel 15 percig sütjük. A korábban használt serpenyőben felolvasztunk egy nagy kanálnyi vajat, beletesszük a kakukkfüvet, az összeroppantott fokhagymát és a sütőből kivett csirkemellből kifolyt szaftot. A csirkemelleket átforgatjuk és locsolgatjuk egy kanállal, míg mindenhol bevonja az ízletes szaft, s 2 perc pihentetés után már tálalhatjuk is.

Párolt zöldség

A zöldséget belerakjuk a párolóedénybe. Fontos, hogy ne főzzük, hanem gőzben puhuljanak meg. Miután kész lett, vajban gyorsan átforgatjuk, hogy kapjon egy kis csillogást és selymességet. Ízesíteni csakis a párolás után szabad. Mire a hús elkészül, 20 perc alatt ez is kész van.

Ha pedig roppanós ételre vágyik Zoli, akkor mandulás krokettet készít hozzá.

A burgonyát megmossuk és sós vízben, a héjában puhára főzzük. Leszűrjük, meghámozzuk, áttörjük. Beleolvasztunk egy kevés vajat, majd sózzuk és hűlni hagyjuk. A lisztet, a tojássárgákat és a frissen reszelt szerecsendiót beledolgozzuk a pürébe. Evőkanálnyi darabokat szaggatunk, vizes kézzel gombócokat formálunk belőlük, majd beleforgatjuk a durvára tört mandulába. Forró, bő olajban pirosra sütjük.

Bakonyi Erzsébet

Fotó: Kanizsa

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.