Orvostanhallgatók segítik a tesztelést Zala megyében is

facebook megosztás

A fővárosi és megyei védelmi bizottságok, valamint a kormányhivatalok irányításával 2020. november 23-án kezdetét vette a bölcsődei, óvodai, és iskolai pedagógusok kormány által meghirdetett országos, célzott csoportos tesztelése. Zala megyében a tesztelést húsz csoportban 40 orvos-, egészségtudományi egyetemi hallgató is segíti.

Zala megye 98 településén összesen 361 nevelési és oktatási intézményi helyszínen 4969 fő szűrését végzik el antigén gyorstesztekkel az orvostanhallgatókból és a kormányhivatal munkatársaiból álló mintavevő csapatok. Az országos tesztelés célja egyrészt az érintettek egészségének védelme és a koronavírus terjedésének lassítása, másrészt az, hogy a tesztelés tisztább képet adjon a dolgozók közötti fertőzöttek arányáról.

Az országban eddig példátlan feladat eredményes végrehajtásához a kormány az orvosegyetemi hallgatók segítségét kérte. Az ötöd-és hatodéves orvostanhallgatók már jelenleg is nagy számban dolgoznak önkéntesen a mentőszolgálatnál, a klinikákon, kórházakban, de az Operatív Törzs döntése szerint szükségessé vált, hogy még szélesebb körben vonják be őket a védekezési feladatokba.

A bölcsődei, óvodai, valamint iskolai pedagógusok tesztelésében az orvos- és egészségtudományi egyetemek harmad-, negyedéves orvostanhallgatói, valamint az első-, másodéves egészségtudományi képzésben tanulók vesznek részt.

A megyében működő nevelési és oktatási intézmények esetében a tesztelési körbe bevont dolgozók tesztelésének szervezését a Zala Megyei Kormányhivatal végzi, biztosítva a mintavevők számára a személyi védőeszközöket, a szállást és az ellátást, valamint a tesztek, az adminisztrátor személyek, és szükséges gépjárművek rendelkezésre állását.

A kormány a szociális és egészségügyi intézmények dolgozóit is teszteli, ott saját erőforrással végzik a vizsgálatokat – közölte a Zala Megyei Kormányhivatal.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.