Téli egészségmegőrzés gyógynövényekkel

facebook megosztás

Odakint még kellemes, napsütéses őszi időben sétálgathatunk, de megállíthatatlan tempóban közeledik felénk a tél. Tombolásba lendült a koronavírus-járvány, a félelem tagadhatatlanul benne van az emberben. Most egy elég rendkívüli időszakát éli a világ. Mindig is volt járvány, de az emberi szervezet mindig le tudta küzdeni a támadásait. 

– A gyógynövények ebben az évben is tobzódtak, olyan mennyiségben és minőségben termettek, hogy gondoltam, szükség lesz rájuk – jegyezte meg az őstermelő, akivel gyakran találkozhatunk a vásárcsarnokban. 

– Az ásványi anyagokban gazdag, antioxidáns hatású csipkebogyót még most is szedhetjük. A dér nem ártott meg neki, mint ahogyan a lélekhez szóló népdal is megerősíti: Csipkefa, rózsafa nem árt neki a tél, köszönöm kedvesem, hogy eddig szerettél. 

Csipkebogyót kirándulásképpen is szedhetünk, ezzel akár egy missziót is teljesíthetünk az egészségünkért – ajánlotta Míra, akitől megkérdeztük, hogyan tudjuk gyógynövényekkel megerősíteni az immunrendszerünket. 

Örömteli a gyűjtés, kirándulásképpen a családdal, a barátokkal is elmehetünk betakarítani, hiszen olyan plusz élményeket kaphatunk közben, ami fokozza a hatását. A természet kézzel szórja nekünk a gyógyító növényeket. Amikor tavasszal láttam, hogy nagy mennyiségű csipkebogyó termésre számíthatunk, mindjárt gondoltam, hogy immunrendszerünk erősítéséhez szükségünk lesz rá idén. Régi népi megfigyelés szerint a természet mindig megelőzi a betegség kialakulását. Gyönyörű volt a vadon termő hársfa, a bodzavirág és az apróbojtorján. Ez utóbbi a téli időszakban a légúti problémákra hatásos immunerősítő azon túl, hogy a májra, az epére és a vesére is jó. A nagytudású növények - a csipkebogyó mellett például a homoktövis, a rózsa, a kökény - vigyáznak magukra, felvértezik magukat, nem lehet csak úgy lekaszabolni őket, meg kell dolgozni értük. 

Ha gyűjtésre megyek, engedélyt kérek a növénytől, a természettől, úgymond a hely szellemétől, és meg is köszönöm, hogy ilyen csodálatos mennyiséget és minőséget teremtett a gondoskodás. Talán ennek is köszönhető, hogy engem nem karmol össze annyira a csipkebokor, és hálás vagyok azért is, hogy nagyon sok embernek finom italt is ad, és a benne fellelhető jó minőségű C vitamint hasznosíthatja a szervezetünk – osztotta meg élményét velünk az őstermelő. 

A gyógyteákat akkor is érdemes használni, hogyha nem vagyunk betegek. Ez egy plusz folyadék a szervezet számára, és nagyon sok olyan vitamint tartalmaz, ami jótékonyan hat a szervezetünkre ebben az átmeneti időszakban, ahogyan átléptünk a nyárból a ködös-párás időszakba. Ilyenkor a légúti megbetegedések is gyakrabban előfordulnak. 

Tudva, hogy most benne vagyunk az eddig még nem tapasztalt világjárványban, hatásos lehet ilyenkor a hársfavirág. Kissé izzasztó teája felmelegíti a testünket, és kiiktatja belőlünk a vírusokat és a baktériumokat. Csak mértékletesen, napi egy csészével kortyolgassunk belőle a betegség idején, mert nagy mennyiségű fogyasztása megterheli a szívet. Ajánlatos mézzel inni, mert ezeket a teákat a méz „felragasztja” a garatunkba. Nem megy le hirtelen a gyomorba, hanem elkezd azon a területen hatni, ahol a probléma található. Vírusölő hatása miatt különösen ajánlott a bodzavirág. Kiemelkedő gyulladásgátló hatása miatt a kamillával gőzöléssel is gyógyíthatjuk magunkat. A kakukkfűvel a középkorban füstöléssel is fertőtlenítettek, vagy szétszórták olyan területen, ahol a legtöbb volt a beteg. A megszárított részeket elégették, és a levegőt fertőtlenítették vele. Napjainkban füstölőket is készítenek kakukkfűből. 

Az apróbojtorján akár rekedtségre, akár immunerősítésre is használható. A szurokfű vírusölő hatása mellett jótékonyan hat szervezetünk karmesterére, az agyalapi mirigyre. Az akácvirág is kedvelt téli alapanyag, és a gyomorsavval küszködők számára egy áldás. A borsmenta szintén egy kedvelt görcsoldó, gyomornyugtató, emésztésjavító fűszer- és gyógynövény. Összetársítva három-négyet is használhatunk. 

A lándzsás útifű még most is szedhető, szirupnak elkészítve hatásos gyógyító folyadékot kapunk. A vastartalma miatt a csalánt is érdemes használni ilyenkor. 

A megelőzés az első lépés, éppen ezért akkor is használjuk a teákat, amikor nincsen semmi bajunk, mert kellemes, élvezhető italok a szervezet számára. Nem vagyok orvosság ellenes, hiszen azért vannak a gyógynövények, hogy használjuk őket. Ha a betegség már megjelent, akár kiegészítő gyógyításképpen is lehet fogyasztani. 

Melegítő gyógynövény a fahéj, a szegfűszeg, az ánizs, melyeket a süteményektől kezdve az ételekbe is bele lehet tenni. Szerintem nagyon fontos, hogy az emberek önmagukban is bízzanak, mert minden problémának van megoldása – összegezte Gönczné Pálfi Míra

Bakonyi Erzsébet

(Fotó: Kanizsa)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.