Végre újra pontszerzés

facebook megosztás

A futsal NB II Nyugati csoportjában újra pontot szerzett a Nagykanizsai Futsal Club csapata, mely három vereség után üdítőleg hathat az együttes életére.

BAK (11.) – Nagykanizsai Futsal Club (8.) 3-3 (2-0)

NB II Nyugati csoport futsal-mérkőzés, 7. forduló. Budapest, Népligeti sportközpont. Vezette: Muhari (Czene-Joó, Dobó). G.: Temesi (2.), Csanády (4.), Szőke Á. (31. – öngól), illetve Pataky (30., 31.), Horváth M. (36.)

NFC: Szakmeiszter Á. – Bogyó, Szőke Á., Kollár, Szakmeiszter J. Csere: Joó (kapus), Csavari, Horváth M., Fujsz, Pataky. Edző: Bagó Gábor.

A kanizsai futsalcsapat három vereség után érkezett a Budapesti Atlétikai Klub otthonába és ami a legfontosabb volt számukra, hogy a negatív szériából legalább pontszerzéssel kilábaljanak. Az első percekben az alsóházban tanyázó hazaiak ellen még ez is nehéznek ígérkezett, mivel a fővárosiak 2-0-s előnyre tettek szert, mely után mintegy 25 perces „gólcsend” következett. A második félidő felénél aztán hirtelen megélénkültek a felek, akkor rögtön háromszor is beköszöntek a felek (illetve a BAK-találatot is kanizsai öngólnak lehetett elkönyvelni), a nagykanizsaiak dicsérete azonban, hogy végül egy pontot meg tudtak menteni, az utolsó gólt Horváth Márk jegyezte.

- A kapusok mérkőzése volt a fővárosi – elemzett a meccs után Bagó Gábor, az NFC trénere. Mindkét oldalon ki kell emelni a hálóőrök teljesítményét, mert remek produkcióval rukkoltak elő. A meccs eleje teljes mértékben a hazai csapaté volt, hiszen elég gyorsan kétgólos előnyre tettek szert. Utána viszont elég sok lehetőségünk adódott a kontráinkból. A helyzetek és a találkozó összképe alapján igazságos a döntetlen.

P.L.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.