Átadták az év civil önkéntesei díjakat

facebook megosztás

14. alkalommal adta át a Nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesület a köszönet napi díjakat az arra érdemeseknek. A vírushelyzet miatt idén - a korábbi években megszokott hat kategória helyett -, csak az év civil önkénteseit díjazták a szervezők

A pandémia miatt most a városi könyvtár helyett a Csónakázó-tónál tartották a rendezvényt. Lengyák István, az egyesület elnöke elmondta, hogy számukra mindig felemelő érzés, hogy az emberek odafigyelnek mások munkásságára és példamutató tevékenységükre.   

– Ezt abból tudjuk, hogy milyen sokan tesznek javaslatot egy-egy polgárnak az erkölcsi elismerésre. Az pedig a számukra egy nagyon felemelő, és a további karitatív tevékenységüket is mélységesen meghatározó dolog, hogy ezeken az erkölcsi kitüntetéseken keresztül érezhetik a városuk és környékbeliek szeretetét és megbecsülését – mondta Lengyák István, a Nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesület soros elnöke.

Az elismeréseket idén - Budavölgyi Kálmán, a Civil Kerekasztal ügyvezető elnöke mellett - Balogh László, Nagykanizsa polgármestere adta át. 

– Engedjék meg, hogy a mai napon mindannyiunk elismeréseként köszönetet mondjak a magam és Nagykanizsa polgárai nevében önöknek közösségteremtő akaratukért és cselekedeteikért. Egyben azt is kérem, hogy a jövőben is tevékenykedjenek a város, valamint az itt élők érdekében – fogalmazott Balogh László polgármester.

Az év civil önkéntese díjat minden évben az kapja, aki az adott esztendőben a legpéldásabb és legaktívabb önkéntes munkát végezte. Ludányi Tibor - aki egyebek mellett az Önkéntes Pontokon nyújtott segítő kezet - hálás a szervezet által kapott díjáért, és továbbra is folytatni fogja ezen tevékenységét.

– Ez egy olyasmi, amiben megállás nincs. Az embert minden sikerélmény és minden pozitív visszajelzés erősíti és egyre inkább több ötlet merül fel bennem is és a társaimban is, úgyhogy ezt folytatjuk – árulta el Ludányi Tibor.

Az öt díjazott között volt a Stimecz házaspár, akik 2014 óta önkénteskednek. Akkor rendezték meg az első Jótékonysági Kupa teremlabdarúgó-bajnokságot. A torna bevételét minden évben jótékony célra fordítják.

– Nyolc éve csináljuk. Valamiért ez a gyűjtésünk került reflektorfénybe. Nagyon jól eső érzés ez a díj és nagyon szépen köszönjük azoknak, akik jelöltek minket. A visszajelzés öröm, boldogság, csináljuk tovább – nyilatkozta Stimecz Fridolin Lajos.

A megkérdezett civil önkéntesek egybehangzóan azt mondták, hogy semmiképp sem hagyják abba ezt a karitatív munkát és továbbra is azon lesznek, hogy szívvel lélekkel segítsenek a rászorulókon.

2020 civil díjasai: Boros Károlyné, Fülöp Réka, Glavákné Domján Ildikó, Glavák Zoltán, Ludányi Tibor, Stimecz Fridolin és Stimeczné Lukács Kitti.

H.R.

(Képek: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.