Farkas Ferencre emlékeztek

facebook megosztás

Megemlékeztek intézményük névadójáról a zeneiskola tanárai és diákjai. Ma délután megkoszorúzták a résztvevők Farkas Ferenc emléktábláját, valamint az elmúlt napokban - alkalmazkodva a vírus okozta helyzethez - egy különleges versenyt is tartottak.

A koszorúzás előtt Baráth Adrien, a zeneiskola igazgatója ünnepi beszédében elmondta: elsősorban az a céljuk, hogy minél több fiatallal megismertessék a zeneszerző nevét és munkásságát. Ezzel kapcsolatban hirdették meg a versenyt is a gyerekeknek. A kulturális megmérettetés december 7-étől 11-éig tartott, és végül a Péterfy-iskola diákjai nyertek, Péterfiókák néven.

– Nagyon fontos nekünk pedagógusoknak, hogy ne csak a zeneiskolai diákok, hanem mindenki, aki Nagykanizsán tanul ismerje meg Farkas Ferencet. Egy olyan internetes versenyt találtunk ki kolléganőmmel, hogy az elmúlt napokban minden napra volt egy feladat, amit a gyerekeknek kellett megoldani kreatív módon, majd ezt feltölteni a médiára – mondta Baráth Adrien, a FFZAMI igazgatója.

H.R.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.