Kanizsa Újság digitalizálva
A Halis István Városi Könyvtár munkatársai azon dolgoznak, hogy 1989-tól 2020-ig a Kanizsa Újság minden száma interneten is olvasható legyen. A hetilap teljes digitalizálását karácsonyig szeretnék befejezni.
A városi bibliotéka húsz éve foglalkozik a helyi újságok digitalizálásával, mindeddig már százezres nagyságrendben tették közzé kanizsai lapok oldalait.
– Az ezredforduló volt az, amikor átéreztük annak a jelentőségét, hogy az induló digitalizálási világ milyen lehetőségeket is adhat egy könyvtárnak. Mi azt gondoltuk már a kezdetekkor, hogy az a legfontosabb, hogy a város szellemét örökítsük meg az internetes világban, ezért rögtön a helyi újságok digitalizálásába fogtunk. A Zalai Közlönyt például az 1860-as évekbeli számaitól digitalizáltuk. Ezen kívül az iskolák értesítőit is elkezdtük digitalizálni, az országban egyedülálló módon, már kétszáz felett van az 1945 előtti értesítők száma, amiket interneten is hozzáférhetővé tettünk. A holmi.nagykar.hu weboldalon a város épületeihez kapcsolódóan olvashatók történetek, ami Tarnóczky Attila helytörténész nagyszabású munkája – kezdte Czupi Gyula, a Halis István Városi Könyvtár igazgatója.
A koronavírus-járvány időszak okozta kényszerűség hozta magával, hogy a könyvtár dolgozói nem csak az eddigi munkákat folytatták, de teljesen újakba is belekezdtek.
– Ebben az időszakban készült el a Nagykanizsa városi monográfia három kötetének digitalizálása, és a Kanizsai Enciklopédia is elérhető. Ebbe a sorba illeszkedik be az a hatalmas munka, amelyik a Kanizsa Újság digitális hozzáférhetőségét segíti elő. A múltunk, a közelmúltunk története és annak a lenyomata sok tekintetben ebből az újságból tanulmányozhatóvá válik a kanizsaiaknak és Kanizsáról elszármazottaknak egyaránt. Ezzel a karácsonyi ajándékkal készülünk. Azt remélem, hogy a karácsony előtti napokban már ez a honlap élni fog, és mások is láthatják. Egyelőre úgy tűnik, hogy egyetlen lapszám sem hiányzik a gyűjteményből, ha mégis, akkor a város lakosságához fordulunk segítségért – tette hozzá az igazgató.
A Kanizsa Újság 1989 és 2005 között megjelenő számai eddig egyáltalán nem voltak elérhetők interneten keresztül, az érdeklődők kizárólag nyomtatott formában kereshették a hetilapot.
– Köszönöm a könyvtárnak, hogy ezt a munkát elvégezte, azt gondolom, hogy bármilyen sajtóterméknek kötelessége, hogy visszamenőleg is olvasható, nézhető, kereshető legyen. Ezen kívül egy olyan része is van a dolognak, hogy akik valaha is írtak az újságba, nekik ez vagy egyfajta dicsőség vagy pedig - ha éppen rosszabbat írtak - kevésbé dicsőség, de akkor is egy életre szóló lenyomat. Egy kolleganőnk - Bakonyi Erzsébet - monogramja már az I/1-es számban is ott van. Egy generációváltás is megjelenik a több mint harminc éve piacon lévő újságunkban, ugyanis a többi kolléga nagy része teljesen új dolgozó. Az az én dolgom, hogy a kezdetek óta író Bakonyi Erzsi és a pályakezdő, fiatal kollegák is megtalálják itt a helyüket, és egy olyan tartalom jöjjön létre, amit az olvasók is el tudnak fogadni – fogalmazott Tar Mihály, a Kanizsa Médiaház Nonprofit Kft. ügyvezetője, a Kanizsa Újság felelős szerkesztője.
Az ügyvezető szerint az eltelt három évtizedben, ahogy a társadalom, úgy a Kanizsa Újság is rengeteg változáson ment keresztül.
– Az 1989-es újság talán még a tanács lapja volt, aztán átalakult minden önkormányzativá. Eleinte az újság külön működött, jelenleg pedig a városi tulajdonban levő sajtótermékek mind a médiaházban vannak összefogva. Az újság azon szerepe, hogy a város dolgairól beszéljen, a város történéseit elevenítse fel azoknak, akik ott voltak, és mesélje el azoknak, akik pedig nem, ez jelenleg szerintem jól működik. Nem biztos, hogy ez mindig így volt. Előfordult már, hogy propaganda íze volt az újságnak, én ez ellen foggal-körömmel küzdök. Olyan újságot szeretnék, amelyben tényleg a város történései vannak megírva, politikai nézettől függetlenül – hangsúlyozta Tar Mihály.
A tervek szerint karácsonyra már egy felületen - a kanizsujsag.nagykar.hu oldalon - olvasható lesz az elmúlt harminc év összes lapszáma. A következő évtől pedig az eddig hetente megjelenő Kanizsa Újság jövőre kétheti lapként folytatja útját.
Körtvélyessy Vivien
(Fotók: Czigóth Sándor)
A rovat további hírei: Kanizsai hírek
Hosszú idő után szólalt fel Cseresnyés Péter a parlamentben
2023. jún. 2. 17:40Ha nem akadályozná az ellenzék az EU-s pénzek áramlását és nem árulnák el a magyarokat az EU-parlamentben, akkor Cseresnyés Péter szerint a kanizsai foglalkoztatási és fizetési adatok is jobbak lennének. Dél-Zala képviselője kedden megtörte a 2020. november 30-a óta tartó felszólalási csendjét a parlamentben. A hazai bérrendezésről szóló vitát a Jobbik kezdeményezte, ennek során Cseresnyés Kanizsa régióját is pozitív példaként említette.
Kisebb problémák adódtak az elmúlt hetekben a felújított Sétakert szökőkútjánál
2023. jún. 2. 17:28A nem rendeltetésszerű használat miatt a területileg illetékes önkormányzati képviselőt, Radics Bálintot is megkeresték, a téma a legutóbbi közgyűlésen is előkerült. Mint megtudtuk, a közterület-felügyelethez is érkezett jelzés, leginkább a felelőtlen kutyatartók kapcsán.
Meghosszabbították az ingyenes lakossági LED-csereprogram regisztrációs idejét
2023. jún. 2. 17:25Mint ismert, Nagykanizsa önkormányzata és egy energiakereskedő kft. együttműködésének köszönhetően juthatnak a kanizsaiak ingyen energiatakarékos LED-fényforrásokhoz.
A diákok is megemlékeztek a trianoni diktátum aláírásáról
2023. jún. 2. 17:21Emlékműsorral hajtottak fejet a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola Péterfy tagintézményének diákjai a trianoni diktátum elszenvedői előtt a nemzeti összetartozás napja alkalmából.A gyerekek iskolatársaiktól tudhattak meg többet az országrészek elcsatolásáról.
A nagykanizsai pedagógusok is csatlakoztak az országos tüntetéssorozathoz
2023. jún. 2. 17:13A „Levegőt” névre keresztelt akció során a státusztörvény bevezetése ellen demonstráltak a résztvevők.
Ismét számos fiatal bérmálkozott a Felsőtemplomban
2023. jún. 1. 20:24Százan részesültek a bérmálás szentségében a nagykanizsai Felsőtemplomban. A fiataloknak Varga László, a Kaposvári Egyházmegye püspöke közvetítette a szentlélek ajándékát.
Elindultak az energetikai fejlesztések Nagykanizsán
2023. jún. 1. 20:15A három fő terület közül a BLG-nél és az Attila óvodánál a héten már elkezdték a munkát a Szabadics Zrt. szakemberei. Az 1,3 milliárdos projektnek köszönhetően 8 kanizsai intézményt korszerűsítenek.